A. ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK
Magyarországon egyre nő az orvosi szolgáltatásokra alapozott turizmus szerepe: a fogászati turizmusban kifejezetten jól pozícionáltak vagyunk, (pl. jelenleg még európai piacvezető Magyarország az európai piac közel 40%-ával). Az NHS (a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat) szakértői szerint Magyarország piacvezető Európa határokon átnyúló fogászati szolgáltatások piacán, és kiemelkedően teljesít a fogászati implantátumok beültetésének tekintetében is.
Az orvosi szolgáltatásokra épülő egészségturisztika szolgáltatások közül egyedülálló módon, önerejükből európai piacvezető pozíciót értek el azok a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyek az elmúlt évtizedben Magyarországot piacvezetővé tették. Az európai árversenyben kialakított vezető hely azonban csak olyan szolgáltatási minőséget szabályozó körülmények között lesz hosszútávon megőrizhető, amely a szolgáltatást igénybevevők számára – ország-képet is meghatározó – garanciát tud biztosítani. Ezt gazdasági folyamatokat szervező intézményekkel lehet elérni, mely intézmények nem a már kialakult piaci mechanizmusokat szabályozzák, hanem a már kialakult piaci mechanizmusokat finomítják, a hazai szolgáltató szektor szereplőinek fejlesztése mellett, azok bevonásával, hálózatba kapcsolásával. Az innováció egyik alapja ugyanis a hálózatba szerveződöttek laza, üzleti szövetsége, mely önmagától beindítja a harmonizált kapcsolatrendszerben a szolgáltatásfejlesztést, a piac közösségi megoldásokon keresztüli elérését.
Magyarországon az egészségügyi szolgáltatásokra épülő turizmus szerepe is folyamatosan növekszik (pl. fogászati turizmus) és a küldő országok köre is folyamatosan szélesedik. A legfőbb húzóerő a hazánk által garantált, kiemelkedően jó ár-érték arány. A KSH felmérése alapján a turisztikai céllal érkező külföldi látogatók egészségmegőrzésre és orvosi kezelésekre mintegy 83,6 Mrd Ft-ot költenek, ami megoszlik a turisztikai és az egészségügyi szolgáltatók (fog – és egyéb orvosok/ egészségügyi intézmények) között. A bécsi egyetem saját kutatói által elvégzett felmérése szerint, hazánkba közel 120 ezer fő turista érkezik, célzottan, fogászati kezelésekre. A külföldi betegekkel foglalkozó fogászatok 2009-es mérlegadatai szerint a cca. 500 fogászat 55 milliárd forint forgalmat bonyolított.
Az elmúlt évek tendenciájaként Magyarország az orvosi szolgáltatások bizonyos – nem sürgősségi esetben végzett – orvosi, egészségügyi területein ma igen jól pozícionált, így az egyes szegmensekben (pl. fogászat, esztétikai sebészet) – Európában – meglévő, már elért eredményeinket meg kell tartanunk és a kapcsolódó területeket fejlesztenünk kell. Ezen belül is kiemelkedő jelentőségűek a fogászati szolgáltatások, melyek az összes magas szintű orvosi szolgáltatáshoz kapcsolódó egészségturisztikai bevételeinek a közel 90%-t biztosítják.
A gazdasági növekedés ösztönzését tartja szem előtt az Európai Bizottság a 2013 utáni időszakra vonatkozó egészségügyi és fogyasztóvédelmi keretprogramjaival is. Az elsősorban a tagállamok munkáját, nemzeti erőfeszítéseit támogató egészségügyi program célkitűzései közé tartozik az innovatív és fenntartható egészségügyi rendszerek megvalósítása.
A.1. A PÁLYÁZATI KIÍRÁS CÉLJA
Az Új Széchenyi Terv esetében kitörési pont az Egészségipar, és a 1112/2011. (IV. 27.) Korm. Határozat alapján ezen belül is kiemelten hangsúlyos a fogászati ipar.
A Magyar Kormány célja az eredményeink megőrzése mellett olyan egyedi innovációs program megvalósítása, mely a multiplikátor hatása végett a következő 5 évben a jelentős foglalkoztatási hatás mellett hálózati típusú együttműködést generál a kkv szektorban, egységesített ágazati sztenderdjein keresztül működési biztonságot nyújt mind a páciensnek, mind a szolgáltatónak, optimalizált működési környezettel növeli az adózási fegyelmet, mely lehetőséget ad a felnőttképzés, a technológia- és a piacfejlesztés területein a regionális, majd globális szolgáltató centrumainak megteremtésére.
A kiemelt szakpolitikai célnak megfelelően a jelen pályázati kiírás célja a fogászati ágazatban működő innovatív vállalkozások fejlesztése korszerű, magas értéket képviselő, szolgáltatások, technológiák kidolgozása és piaci bevezetése révén.
A.2. RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ FORRÁS ÉS A TÁMOGATHATÓ PÁLYÁZATOK VÁRHATÓ SZÁMA
A.2.1. A GOP-2011-1.3.1/C pályázati kiírás esetében:
A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 3 milliárd forint a 2012-13. évekre.
A támogatott pályázatok várható száma a 2012-13. évben: 100-140 db.
A.2.2. A KMOP-2011-1.1.4/B pályázati kiírás esetében:
A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 500 millió forint a 2012-13. évekre.
A támogatott pályázatok várható száma a 2012-13. években: 40-60 db.
A.3.TÁMOGATÁS ÖSSZEGE
Jelen pályázat keretében az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:
minimum 3 000 000 Ft, maximum 30 000 000 Ft, budapesti megvalósítási helyszín esetén maximum 20 millió Ft, de maximum a jelen Pályázati Felhívás A.4. pontjában meghatározott támogatási mértéknek megfelelő arányban.
A.4.TÁMOGATÁS MÉRTÉKE
A támogatás mértékének számítására vonatkozó szabályokat illetően a GOP Részletes Pályázati Útmutató D.2. fejezetében foglaltak irányadóak. Felhívjuk a figyelmet azonban, hogy a pályázati kiírás keretében adható maximális támogatás vonatkozásában a Pályázati Felhívás a GOP Részletes Pályázati Útmutató D.2. fejezetében foglaltaknál szigorúbb határokat állapíthat meg!
Az ebben a pályázati felhívásban elnyerhető támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 65%-a.
A.5. KÖTELEZŐ VÁLLALÁSOK
Legalább egy teljes (365 napos), lezárt üzleti évvel rendelkező vállalkozások esetében a jelen Pályázati Felhívásban az A.5.1. pontjában foglalt feltételt és az A.5.2. a) vagy b) pontjaiban foglalt feltételek valamelyikét, és az A.5.3. pontban foglalt feltételeket együttesen kell vállalni.
Egy teljes (365 napos), lezárt üzleti évvel nem rendelkező vállalkozások esetében a jelen Pályázati Felhívás A.5.3. és A.5.4. pontjában foglalt feltételeket kell együttesen vállalni.
A vállalások teljesülése a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2. üzleti év végét követően kerül ellenőrzésre.
A.5.1. Létszámtartás
A pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves átlagos statisztikai létszámának átlagos értéke nem csökkenhet a bázislétszám alá. (A negatív eltérés nem lehet nagyobb, mint 0,5.) Bázislétszámnak minősül a pályázat beadását megelőző teljes lezárt üzleti év éves átlagos statisztikai állományi létszáma.
A.5.2. Személyi jellegű ráfordítás
a) A projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti év átlagos éves személyi jellegű ráfordításainak (egyéni vállalkozók esetén az alkalmazottak részére kifizetett bér, megbízási díj, alkalmazottak után kötelezően befizetett társadalombiztosítási járulék, a munkáltatói és kifizetői minőségében megfizetett egészségügyi hozzájárulás SZJA bevallás szerinti vonatkozó sora) növekednie kell a támogatási összeg 5%-ával a bázisévhez (beadást megelőző üzleti év) képest.
Szb + (T * 0,05)≤ (Sz1 + Sz2)/2
VAGY
b) A projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti év átlagos éves személyi jellegű ráfordításainak (egyéni vállalkozók esetén az alkalmazottak részére kifizetett bér, megbízási díj, alkalmazottak után kötelezően befizetett társadalombiztosítási járulék, a munkáltatói és kifizetői minőségében megfizetett egészségügyi hozzájárulás SZJA bevallás szerinti vonatkozó sora) növekednie kell 5%-kal a bázisévhez (beadást megelőző üzleti év) képest.
Szb * 1,05≤ (Sz1 + Sz2)/2
Ahol:
Szb: Személyi jellegű ráfordítás a pályázat beadását megelőző lezárt üzleti évben
Sz1: Személyi jellegű ráfordítás a projekt befejezését követő 1. lezárt üzleti évben
Sz2: Személyi jellegű ráfordítás a projekt befejezését követő 2. lezárt üzleti évben
T: megítélt támogatás összege
A.5.3. Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Programban való részvétel
A pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt megvalósítását követő 2 évben a magyar fogászati turizmus területén innovációs hálózatot létrehozó Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Programban részt vesz, mint a kapcsolódó know-how hasznosítója, továbbiakban: Tag.
A.5.4. Munkahelyteremtés
Egy teljes (365 napos), lezárt üzleti évvel nem rendelkező vállalkozások esetében a pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt befejezéséig legalább 3 új munkahelyet teremt, továbbá a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves átlagos statisztikai létszámának átlagos értéke nem csökkenhet 3 fő alá.
A.6. A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK MÓDJA, HELYE ÉS HATÁRIDEJE
A pályázatot (kitöltött projekt adatlapot és a felhívásban, valamint az útmutatóban előírt mellékleteket) elektronikus adathordozón (kizárólag egyszer írható, írásvédett CD lemezen) a pályázati kiírás részét képező, kinyomtatott és cégszerűen aláírt nyilatkozattal együtt zárt csomagolásban, ajánlott küldeményként vagy gyorspostai/futárposta (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) szállítás igénybevételével a következő címre kell beküldeni:
Gazdaságfejlesztési Operatív Program
vagy
Közép-Magyarországi Operatív Program
MAG – Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. (Közreműködő Szervezet)
1539 Budapest, Postafiók 684.
Amennyiben a pályázatot csomagként kívánja feladni, a csomagon a “MAG – Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. 1864 Budapest, Rb. 684″ raktárbérleti címzést kell feltüntetni.
Kérjük, hogy a csomagoláson és a CD lemez tokján jól láthatóan tüntesse fel a Pályázati felhívás kódszámát (GOP-2011-1.3.1/F vagy KMOP-2011-1.1.4/F), a pályázó nevét és címét. Kérjük, ellenőrizze a kitöltött adatokat, illetve győződjön meg a kitöltés sikerességéről, az adathordozó épségéről!
A pályázati feltételekkel, tudnivalókkal kapcsolatban információkat a http://www.ujszechenyiterv.gov.hu honlapon talál.
Telefonon és e-mailen további felvilágosítás kérhető:
Ügyfélszolgálat Cím Telefonon (kék szám)
E-mailen
Nemzeti Fejlesztési
Ügynökség
1077 Budapest,
Wesselényi u.
20-22.
+36-40-638- 638
ujszechenyiterv@nfu.gov.hu
A pályázatok benyújtása 2012. január 16. napjától 2013. március 31. napjáig lehetséges.
B. PÁLYÁZÓK KÖRE
B.1. JOGI FORMA, MÉRET, SZÉKHELY
a) Jelen pályázati kiírásra pályázhatnak a GOP Részletes Pályázati Útmutató B.1. fejezete alapján:
aa) kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok,
ab) kettős könyvvitelt vezető jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok,
ac) SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók,
ad) szövetkezetek.
b) A pályázati kiírásra kizárólag a 800/2008/EK rendelet 1. sz. melléklete alapján mikro- kis és középvállalkozásnak minősülő vállalkozások pályázhatnak, amelyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt.
c) Amennyiben a pályázó nem rendelkezik lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, abban az esetben nyújthat be pályázatot, ha a projekt benyújtását megelőző hónapban állományi létszáma legalább egy fő volt.
B.2. PÁLYÁZÓRA VONATKOZÓ ADMINISZTRATÍV FELTÉTELEK
A pályázati kiírásra kizárólag olyan vállalkozások pályázhatnak,
a) amelyek megfelelnek a GOP Részletes Pályázati Útmutató B.3.1. “Adminisztratív korlátozások” és B.3.3. “Kockázati szempontok” fejezeteiben foglaltaknak.
b) amelyek estében a pályázat benyújtását megelőző utolsó lezárt üzleti év fordulónapján a műszaki, természettudományi, orvosi vagy agrár közép- vagy felsőfokú végzettségű, legalább napi 4 órában foglalkoztatott munkavállalók aránya az átlagos statisztikai létszámhoz viszonyítva legalább 20%,
c) Hozzáadott érték:
ca) amelyek esetében tejes a pályázat benyújtását megelőző két év valamelyikében legalább egy alkalommal az egy főre eső hozzáadott érték (adózás előtti eredmény vagy jövedelem, illetve veszteség + értékcsökkenési leírás + személyi jellegű ráfordítások)/létszám) elérte a 2.000.000 Ft-ot.
cb) egy teljes (365 napos), lezárt üzleti évvel nem rendelkező vállalkozások esetében a vállalkozásnak vállalnia kell, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti év valamelyikében legalább egy alkalommal az egy főre eső hozzáadott érték (adózás előtti eredmény vagy jövedelem, illetve veszteség + értékcsökkenési leírás + személyi jellegű ráfordítások)/létszám) elérte a 2 000 000 Ft-ot.
d) a pályázat benyújtását megelőző teljes üzleti évben (egy teljes lezárt üzleti évvel nem rendelkező vállalkozások esetében a hatályos cégkivonat alapján)
da) a tevékenységi körében folyamatosan szerepelt a TEÁOR ’08 szerint 86.23, 86.90 vagy 32.50 valamelyike,
db) a vállalkozás tevékenysége egyértelműen kapcsolódik a fogászati ágazathoz,
dc) továbbá a fejlesztendő tevékenység szintén a da) és db) pontok szerinti tevékenységek valamelyikéhez kapcsolódik
dd) és a pályázat benyújtását megelőző teljes üzleti évben (egy teljes lezárt üzleti évvel nem rendelkező vállalkozások esetében a hatályos működési engedély alapján) a vállalkozás hatályos és érvényes működési engedélye rendelkezik a 13-as csoportba vagy GYS5 csoportba tartozó szakmai egészségügyi kóddal.
e) amelyek a Magyar Kormány és a Orvosi Turizmus Iroda Zrt. között létrejött megállapodás alapján indított Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Programban csatlakozói szándéknyilatkozattal regisztráltak.
f) amelyek vállalják, hogy a vállalkozásban alkalmazzák a 110502001T azonosító alatt műjegyzékbe vett fogászati turizmus fejlesztési know-how hasznosításása során keletkező ismereteket és hasznosítási jogot keletkeztető liszenszel rendelkeznek, mint Tag
A KMOP-2011-1.1.4/F pályázati kiírás esetében nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, amely a Közép-Magyarországi Operatív Program KMOP-2011-1.1.4/F pályázati kiírás keretében már részesült támogatásban, vagy akinek, vagy amelynek a 800/2008/EK rendelet 1. sz. melléklete alapján meghatározott partner-, vagy kapcsolt vállalkozása ezen pályázati kiírás keretében már részesült támogatásban.
A 800/2008/EK rendelet 1. sz. melléklete alapján partner vagy kapcsolt vállalkozások egy vállalkozásnak minősülnek.
B.3. PÁLYÁZÓ GAZDÁLKODÁSÁRA VONATKOZÓ FELTÉTELEK
a) Nem nyújtható a támogatás azon pályázó részére, amely nem felel meg a GOP Részletes Pályázati Útmutató B.3.2. “Pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek” fejezetében foglaltaknak.
b) Egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkező vállalkozások esetében nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, aki, vagy amely jelen projektjének az igényelt támogatás összege meghaladja a pályázat benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján a nettó árbevételét, vagy egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevételét;
B.4. A PÁLYÁZÓ TEVÉKENYSÉGE (IPARÁG)
A pályázati kiírásra olyan vállalkozások pályázhatnak, amellyek hatályos és érvényes működési engedéllyel rendelkeznek a 13-as csoportba vagy GYS5 csoportba tartozó szakmai egészségügyi kóddal jelölten és az utolsó teljes (365 napot jelentő), lezárt üzleti év éves beszámolója szerinti nettó árbevételének legalább 50%-a a TEÁOR ’08 szerint 86.23, 86.90 vagy 32.50 valamelyikéhez kapcsolódó fogászati ágazathoz kapcsolódó tevékenységekből származik.
A pályázó tevékenységéhez kapcsolódó korlátozások vonatkozásában a GOP Részletes Pályázati Útmutató B.2. fejezetében foglaltak irányadók.
C. A PÁLYÁZAT TARTALMA
C.1. TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK KÖRE
A Pályázati Felhívás keretében a GOP Részletes Pályázati Útmutató alapján az alábbi tevékenységek támogathatóak:
a) Munkatársak alkalmazása a C.1.3.1. fejezet szerint
b) Eszközbeszerzés a C.1.3.2. fejezet szerint
c) Információs technológia-fejlesztés a C.1.3.4. a) és az egyedi szoftver kivételével a
C.1.3.4. b) pont szerint
d) Piacra jutás támogatása a C.1.3.5. fejezet szerint,
e) Tanácsadás igénybe vétele a fogászati ágazathoz kapcsolódó innovációs eredmények adaptálása céljából a C.1.3.7. fejezet szerint,
Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy amennyiben a támogatáshoz kapcsolódóan képzési igény merül fel a vállalkozásnál (például szükséges a dolgozókat a beszerzett új gép használatára felkészíteni, új munkaerőt kell felvenni, és be kell tanítani stb.), úgy a képzési költséghez és a képzéshez szükséges bizonyos szolgáltatások (utazási-, szállásköltség) biztosításához támogatás igényelhető a Társadalmi Megújulás Operatív Program 2.1.3. A munkahelyi képzések támogatása projekt keretében. Támogatható képzések: szakmai, idegen nyelvi, informatikai, számítástechnikai, a vállalkozás működésével kapcsolatos képzések. A pályázat részletes feltételeit tartalmazó pályázati felhívás megtalálható a http://www.ujszechenyiterv.gov.hu honlapon.
D. PÉNZÜGYI FELTÉTELEK ÉS AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁSI SZABÁLYOK
D.1.TÁMOGATÁS FORMÁJA
A jelen pályázati kiírás keretében nyújtott támogatás vissza nem térítendő támogatásnak minősül a GOP Részletes Pályázati Útmutató D.1.3. “Csekély összegű támogatás” fejezete szerint.
D.2. ÖNRÉSZ
A pályázónak legalább a projekt összköltségének az igényelt támogatási összeggel csökkentett részét kitevő önrésszel kell rendelkeznie. Az önrész saját forrásból és az államháztartás alrendszereiből származó egyéb támogatásból állhat. A részletes szabályokat illetően a GOP Részletes Pályázati Útmutató D.3. fejezetben foglaltak irányadóak.
A pályázónak legalább a projekt elszámolható összköltségének 10%-át kitevő igazolt saját forrással kell rendelkeznie.
D.3. EGYÉB PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK
Jelen kiírás keretében nem releváns.
D.4. BIZTOSÍTÉKOK KÖRE
Jelen pályázati kiírás keretében a pályázónak a megvalósítás és a fenntartási időszakra nem szükséges biztosítékot nyújtania.
D.5. ELŐLEG IGÉNYLÉSE
Jelen pályázati kiírás keretében legfeljebb 25% előleg igényelhető. Az előlegigénylés részletes szabályait illetően a GOP Részletes Pályázati Útmutató D.5. fejezete irányadó. Egy teljes, lezárt üzleti évvel nem rendelkező vállalkozások esetében előleg igénylésére nincs lehetőség.
Innováció a fogászatban – GOP-2011-1.3.1/F, KMOP-2011-1.1.4/F