Pályázat rövid kulturális programok megvalósításának támogatására 2023.11.10. Lejárt pályázatok, Irodalmi pályázatok, KKV pályázatok, Kulturális pályázatok, Pályázatok egyéni vállalkozóknak, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Rendezvény pályázatok, Színházi pályázatok, Tánc pályázatok, Zenei pályázatok Pályázati felhívás kultúraszervező szolgáltatók számára, az egyik megyei jogú városban megrendezendő, izgalmas és egyedi, különleges, de egyben elérhető és népszerű kulturális események megvalósításának támogatására. Megvalósítható programok: irodalom (élményszerű, előadóművészettel és/vagy zenével párosított formátumok), tánc-, és cirkuszművészet, improvizációs és kísérleti előadóművészeti produkciók, zene (koncertek, slampoetry, tehetségkutatók stb.). A támogatás összege legfeljebb 10.000.000 Ft. Részletek: Pályázat rövid kulturális programok megvalósításának támogatására
Kemény Henrik bábkészítő pályázat 2024 2023.11.08. Lejárt pályázatok, Ifjúsági pályázatok, Művészeti pályázatok, Színházi pályázatok Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata és az ERöMŰVHÁZ Nonprofit Kft. pályázati felhívása a VII. kerületi óvodások és iskolások számára, bábok készítésére. A korosztályonkénti helyezettek értékes nyereményeket kapnak. Részletek: Kemény Henrik bábkészítő pályázat 2024
Pályázat kortárs dráma(részlet) fordítására 2023.11.02. Lejárt pályázatok, Irodalmi pályázatok, Művészeti pályázatok, Színházi pályázatok Pályázati felhívás szabadon választott kortárs (az utóbbi harminc évben megjelent) dráma szöveg (részlet) fordítására, bármely európai nyelvből. Az első három helyezett 200.000 Ft; 150.000 Ft, illetve 100.000 Ft pénzjutalmat, valamint nagy értékű könyvnyereményt és megjelenési lehetőséget kap. Részletek: Pályázat kortárs dráma(részlet) fordítására
Pályázat kulturális rezidenciaprogramok megvalósításának támogatására a zene, irodalom, építészet, kulturális örökség, design és divattervezés, vizuális művészet és előadóművészet területén 2023.10.26. Lejárt pályázatok, Design pályázatok, Építészeti és építőipari pályázatok, Európai Bizottság, Európai uniós pályázatok, Iparművészeti pályázatok, Irodalmi pályázatok, Képzőművészeti pályázatok, Kulturális pályázatok, Mobilitási pályázatok, Művészeti pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Színházi pályázatok, Zenei pályázatok Pályázati felhívás nonprofit szervezetek, nem kormányzati szervezetek, köztestületek, alapítványok, társaságok és vállalkozók számára, kulturális rezidenciaprogramok megvalósításának támogatására a zene, irodalom, építészet, kulturális örökség, design és divattervezés, vizuális művészet és előadóművészet területén. A pályázat keretében legfeljebb 5 nemzetközi művész és kulturális szakember befogadására van lehetőség egy 22 – 300 nap közötti időtartamú rezidens projekt keretében. A támogatás összege a fogadó intézmény számára 35 EUR/fő/nap, a résztvevő számára 25 EUR/nap, ami egyéb támogatásokkal is kiegészül. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat kulturális rezidenciaprogramok megvalósításának támogatására a zene, irodalom, építészet, kulturális örökség, design és divattervezés, vizuális művészet és előadóművészet területén
Pályázat színházi társulatok, alkotóműhelyek és művészek számára, színházi, tánc- vagy összművészeti produkciók bemutatására 2023.10.26. Lejárt pályázatok, Művészeti pályázatok, Színházi pályázatok Pályázati felhívás az előadó-művészeti területen működő, referenciával rendelkező színházi társulatok, alkotóműhelyek és művészek számára, színházi, tánc- vagy összművészeti produkciók bemutatására egy budapesti kulturális intézményekben. A kiíró a pályázat nyerteseinek az aktuálisan rendelkezésre álló erőforrásait ajánlja fel a tárgyi és személyi feltételek megteremtéséhez, és további 500.000 forint támogatást biztosít a bemutatni kívánt produkciók létrehozásához. Határidő: 2023. október 31. (!!!) Részletek: Pályázat színházi társulatok, alkotóműhelyek és művészek számára, színházi, tánc- vagy összművészeti produkciók bemutatására
Pályázat művészeknek, nemzetközi művészeti vásáron való bemutatkozásra 2023.10.20. Lejárt pályázatok, Fotópályázatok, Iparművészeti pályázatok, Képzőművészeti pályázatok, Művészeti pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Színházi pályázatok, Videópályázatok Pályázati felhívás képzőművészek, iparművészek, fotósok, videósok és előadóművészek számára, nemzetközi művészeti vásáron való bemutatkozásra. A pályázat egyedülálló lehetőséget biztosít a művészeknek és a kiállítóknak, hogy műveiket bemutassák a nemzetközi szakmai közönségnek, például kurátoroknak, galériásoknak, gyűjtőknek, szerkesztőknek és kiadóknak, akik a legjobb kortárs művészeti tehetségeket igyekeznek megszerezni, publikálni és ösztönözni. A kiállítás két fő szekción keresztül elemzi a test és a tér közötti kapcsolatot, valamint az identitások és a kulturális/fizikai/társadalmi/városi kontextusok hibridizációját a kortárs időkben. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat művészeknek, nemzetközi művészeti vásáron való bemutatkozásra
Pályázat művészek, producerek és szakemberek részére előadóművészeti fejlesztési programban való részvételre 2023.10.13. Lejárt pályázatok, Művészeti pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Oktatási pályázatok, Színházi pályázatok, Zenei pályázatok Pályázati felhívás legalább 5 év szakmai tapasztalattal rendelkező, előadóművészeti producerek, művészek, menedzserek és előadók számára, nemzetközi fejlesztési programban való részvételre, partneri hálózatuk bővítése érdekében. A program lehetőséget biztosít a helyi szakmai környezetükben és közösségeikben kifejlesztett alternatív és/vagy innovatív munkamodellek, gyakorlatok és ötletek nemzetközi bemutatására. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat művészek, producerek és szakemberek részére előadóművészeti fejlesztési programban való részvételre
Jövő / Kép – Irodalmi pályázat 2023.10.09. Lejárt pályázatok, Irodalmi pályázatok, Művészeti pályázatok, Színházi pályázatok A Tér 12 Kulturális Egyesület irodalmi pályázati felhívása a JÖVŐ vagy a KÉP hívószavakra reflektáló, 0–15 perces, 3 szereplős, illetve egyfelvonásos drámák írására és beküldésére. Részletek: Jövő / Kép – Irodalmi pályázat
Pályázat színházi, tánc, újcirkusz- és összművészeti kezdeményezések támogatására 2023.10.04. Lejárt pályázatok, Budapest Főváros Önkormányzata, Művészeti pályázatok, Színházi pályázatok, Tánc pályázatok Pályázati felhívás előadó-művészek és előadó-művészeti csoportok vezetői számára, új színházi, tánc, újcirkusz- és összművészeti kezdeményezések támogatására, a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében. A támogatás összege legfeljebb 3.000.000 Ft. Részletek: Pályázat színházi, tánc, újcirkusz- és összművészeti kezdeményezések támogatására
Pályázati határon túli magyar színházaknak és táncegyütteseknek, kiemelt művészeti célok megvalósítására 2023.10.02. Lejárt pályázatok, Kulturális és Innovációs Minisztérium, Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő, Színházi pályázatok, Tánc pályázatok Pályázati felhívás a Kárpát-medence területén, határon túli székhellyel rendelkező és határon túli működési területű professzionális magyar színházak és táncegyüttesek számára, kiemelt művészeti célok megvalósításának támogatására. A támogatás összege kategóriánként eltérő, de legfeljebb 5.000.000 Ft lehet. Részletek: Pályázati határon túli magyar színházaknak és táncegyütteseknek, kiemelt művészeti célok megvalósítására