Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az American Chamber of Commerce in Hungary, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány közös pályázatot ír ki munkáltatók részére. A pályázat célja A Fogyatékosság-barát munkahely elismerés bevezetésének célja az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találásának támogatása. Pályázók köre Az elismerésre és a… Tovább »
Invitel InnoMax Díj – Innovációs pályázat kreatív vállalkozásoknak és intézményeknek
Az Invitel Távközlési Zrt. idén immár negyedik alkalommal írja ki az InnoMax pályázatot. Az Invitel InnoMax Díj az innováció hazai egyik jelentős seregszemléje és fóruma. A pályázat célja Az Invitel célja, hogy az InnoMaxon Díjjal felhívja a figyelmet a körülöttünk működő – nehéz piaci szituációkban is helytálló – valóban kreatív, innovatív cégekre. Másképpen fogalmazva teret és… Tovább »
Pályázat mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása céljából – NFA-2013-KKV
A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatot hirdet a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására. Az NFA-ból 10 milliárd Ft támogatási keretösszeg áll a pályázók rendelkezésére. Ebből 700-800 KKV-nál 5200 új munkahely létesíthető, továbbá legalább tízezer már meglévő munkahely megőrzése segíthető. A pályázat célja A helyi gazdaság megerősítése, a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepük, piaci pozícióik bővítése,… Tovább »
Pályázat agrár-szaktanácsadási szolgáltatást nyújtó szervezetek Területi Szaktanácsadási Központként való nyilvántartásba vételére
A közös agrárpolitika keretébe tartozó egyes támogatási rendszerek működését segítő mezőgazdasági szaktanácsadási rendszerről szóló FVM rendeletben foglaltak alapján az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásával működő vidékfejlesztési program Irányító Hatósága pályázati felhívást tesz közzé az agrárszaktanácsadással foglalkozó szervezetek számára a Területi Szaktanácsadási Központként való elismerés megszerzésére. A pályázat célja A Területi Szaktanácsadási Központként való nyilvántartásba vétel. Pályázók… Tovább »
“A magyar kultúráért és oktatásért” – Regionális pályázati felhívás a kárpátaljai magyarság támogatása céljából
A Bethlen Gábor Alapkezelő a “A magyar kultúráért és oktatásért” program keretein belül pályázatot ír ki az Ukrajnában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása céljából. A pályázat célja A felhívás a magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó… Tovább »