Pályázatok, támogatások vállalkozások számára

Pályázat a Fogyasztóbarát Vállalkozás tanúsítás elnyerésére

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság pályázatot ír ki Fogyasztóbarát Vállalkozás tanúsítás elnyerésére. A „Fogyasztóbarát” Tanúsítási Rendszer célja, hogy: a vállalkozások közül kiemelje és a fogyasztók figyelmébe ajánlja a jogkövető magatartáson túli eszközökkel a fogyasztók bizalmát és elégedettségét növelő és fenntartó cégeket, a megfogalmazott kritériumok nyilvánosságra hozatalán és az eredmények kihirdetésén keresztül növelje a fogyasztói tudatosságot és [...]

Újrahasznosítás, azaz a szemét metamorfózisa – Országos pályázat, verseny

A Szín és Vonal Művészetoktatási Közhasznú Alapítvány a 10-24 év közötti fiatalok számára országos pályázatot/versenyt hirdet, melynek célja: a vizuális-téri képességekben tehetséges és felkészült tanulók tervezői, alkotói képességeinek, megjelenítési képességének megismerése az általuk készített (nevezési vagy) pályamunka, és az országos döntőben készített iparművészeti alkotás bemutatása kapcsán. A verseny jellege: Az elődöntő pályázati, az országos döntő [...]

Az NKA Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiumának pályázata

A pályázat célja: a közterületeinkért, épített értékeinkért vállalt társadalmi – közösségi és személyes – felelősség erősítése, és ezzel értékes közterületeink, épületegyütteseink, épületeink megjelenési, kialakítási és fenntartási, használati kultúrájának, esztétikai színvonalának emelése. Jelen pályázati felhívás a kétfordulós pályázat első fordulója. Altéma kódszáma: 3238 A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. A támogatás forrása: a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről [...]

Az NKA Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiumának pályázata

A Nemzeti Kulturális Alap Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium és az NKA felett rendelkező miniszter együttműködési megállapodása alapján pályázatot hirdet nemzetközi, országos turisztikai vonzerővel bíró kulturális, gasztronómiai rendezvények (programsorozatok és fesztiválok) támogatására. Altéma kódszáma: 7707 A pályázat célja: Magyarországon megrendezendő nemzetközi, országos hatókörű turisztikai vonzerőt jelentő kulturális, gasztronómiai rendezvények (programsorozatok/fesztiválok) [...]

A munka és a magánélet összehangolását segítő munkahelyi kezdeményezések – Vállalati és intézményi napközbeni kisgyermek-ellátási szolgáltatások létrehozása (KMR) – TÁMOP-2.4.5-12/6

A TÁMOGATÁS CÉLJA ÉS HÁTTERE Alapvető cél és háttér információ A gazdasági, társadalmi és technológiai változások rendkívül gyors és folyamatos alkalmazkodást kívánnak a gazdaság szereplőitől, a vállalkozásoktól, a munkavállalóktól. Az alkalmazkodás rugalmas, de ugyanakkor biztonságos munkaerő-piaci feltételeket kíván meg, ami egyfelől lehetővé teszi a vállalkozások számára az igazodást a változó feltételekhez, másfelől biztosítja a munkavállalók [...]