Olyan reformot tervez a magyar kormány, amely minden lakossági áramfogyasztónak lehetővé teszi majd, hogy dinamikus árképzés szerint vehesse az áramot évi 2523 kWh, azaz a rezsivédett árú éves fogyasztás felett – szúrta ki a Portfolio az uniós helyreállítási terv új anyagában. Ez azt jelenti, hogy miközben erről idehaza még nem tett említést a kormány, az Európai Bizottság felé kidolgozott, most társadalmi egyeztetésre kitett, dokumentumban felfedte a rezsicsökkentési rendszer átalakításának középtávon tervezett irányát. A dinamikus árképzést lehetővé tevő reformhoz gyorsan hozzátette azt a kiegészítést is, hogy ennek „nem a villamosenergia-megtakarítás a fő célja”, hanem feltehetően az, hogy a rezsivédett tartomány felett az emberek spórolni tudjanak az áramszámlán, mert akkor vesznek majd áramot, amikor az éppen olcsó a piacon, ez pedig a fogyasztói tudatosságot is emelheti. Van még egy másik, szintén nagy jelentőségű terv is a kormány anyagában: kiderült, hogy 224 milliárd forintos keretösszeggel egy új energiahatékonysági pályázatot is tervez a kormány, amellyel legalább 20 ezer ingatlan újulhat meg alapvetően, és a cél az, hogy ezek segítségével évi 171 GWh-val csökkenjen az ország primer energiafogyasztása.
A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben.
A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról.
Most futó akciónk keretében a Nonprofit, a Vállalkozói vagy a Kombinált hírlevélre előfizetőknek a 12 hónapos előfizetéshez 2 hónap díjmentes előfizetési időt adunk ajándékba. Tehát ha Ön előfizet, akkor előfizetése 14 hónapig tart.
A pályázatfigyelő portálunkon pillanatnyilag 340 vállalkozói, 270 civil szervezeti, 285 intézményi, 71 önkormányzati és 305 magánszemélyeknek szóló pályázati lehetőség található.
A Nonprofit, a Vállalkozói és a Kombinált pályázatfigyelő hírlevélre előfizetőink a magánszemélyeknek szóló hírlevelet díjmentesen kapják. Amennyiben Ön már előfizetőnk, lépjen be ezen a linken az előfizetői fiókba vagy ezen az oldalon lejjebb görgetve.