Pályázat táncművészeti ösztöndíjra 2024.01.05. Lejárt pályázatok, Ifjúsági pályázatok, Művészeti pályázatok, Ösztöndíjak, Tánc pályázatok Pályázati felhívás 31 év alatti előadó-, alkotóművészek, valamint 36 év alatti koreográfusok, és tánctudományokkal foglalkozó szakemberek számára, ösztöndíj elnyerésére, pályakezdésük elősegítése érdekében. A támogatás összege bruttó 2.400.000 Ft. Részletek: Pályázat táncművészeti ösztöndíjra
Pályázat előadóművészeti együttműködési projektek megvalósítására 2023.12.21. Fontos pályázatok civil szervezeteknek, Fontos pályázatok intézményeknek, Fontos pályázatok, támogatások, Kiemelt pályázatok, Pályázatok civil szervezeteknek, Pályázatok intézményeknek, Művészeti pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Színházi pályázatok, Tánc pályázatok, Zenei pályázatok Pályázati felhívás az együttműködésen és a párbeszéden alapuló munkafolyamatokból születő projektek megvalósításának támogatására a zene, a tánc, a színház és az előadóművészet területén. A pályázat célja az innovatív produkciók és a nemzetközi kulturális cserekapcsolatok, valamint a kultúrák közötti együttműködés és hálózatépítés új megközelítéseinek előmozdítása. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 24 hónap A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat előadóművészeti együttműködési projektek megvalósítására
Pályázat rövid kulturális programok megvalósításának támogatására 2023.11.10. Lejárt pályázatok, Irodalmi pályázatok, KKV pályázatok, Kulturális pályázatok, Pályázatok egyéni vállalkozóknak, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Rendezvény pályázatok, Színházi pályázatok, Tánc pályázatok, Zenei pályázatok Pályázati felhívás kultúraszervező szolgáltatók számára, az egyik megyei jogú városban megrendezendő, izgalmas és egyedi, különleges, de egyben elérhető és népszerű kulturális események megvalósításának támogatására. Megvalósítható programok: irodalom (élményszerű, előadóművészettel és/vagy zenével párosított formátumok), tánc-, és cirkuszművészet, improvizációs és kísérleti előadóművészeti produkciók, zene (koncertek, slampoetry, tehetségkutatók stb.). A támogatás összege legfeljebb 10.000.000 Ft. Részletek: Pályázat rövid kulturális programok megvalósításának támogatására
Pályázat színházi, tánc, újcirkusz- és összművészeti kezdeményezések támogatására 2023.10.04. Lejárt pályázatok, Budapest Főváros Önkormányzata, Művészeti pályázatok, Színházi pályázatok, Tánc pályázatok Pályázati felhívás előadó-művészek és előadó-művészeti csoportok vezetői számára, új színházi, tánc, újcirkusz- és összművészeti kezdeményezések támogatására, a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében. A támogatás összege legfeljebb 3.000.000 Ft. Részletek: Pályázat színházi, tánc, újcirkusz- és összművészeti kezdeményezések támogatására
NEA 2024: A Nemzeti Együttműködési Alap 2024. évi pályázatok 2023.10.04. Lejárt pályázatok, Egészségügyi pályázatok, Esélyegyenlőségi pályázatok, Honvédelmi pályázatok, Ifjúsági pályázatok, Informatikai pályázatok, Jogi pályázatok, Környezetvédelmi pályázatok, Közbiztonsági pályázatok, Kulturális pályázatok, Művészeti pályázatok, Nemzeti Együttműködési Alap, Oktatási pályázatok, Sportpályázatok, Szociális pályázatok, Tánc pályázatok, Zenei pályázatok Megjelentek a Nemzeti Együttműködési Alap 2024. évi pályázati felhívásai, melynek keretében működési költségekre és programok megvalósítására lehet pályázatot benyújtani. Részletek. Részletek: NEA 2024: A Nemzeti Együttműködési Alap 2024. évi pályázatok
Pályázat a kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi tevékenység, az európai integráció és a vallási tevékenység elősegítése, továbbá a Magyarországon élő nemzetiségek, valamint az emberi és állampolgári jogok védelme, egyéb kulturális tevékenység (zene, tánc, népzene, néptánc), hagyományápolás területén működő civil szervezetek 2024. évi működésének és programjainak támogatására 2023.10.02. Lejárt pályázatok, Bethlen Gábor Alapkezelő, Egyházi pályázatok, Jogi pályázatok, Kulturális pályázatok, Miniszterelnökség, Működési támogatások, Nemzeti Együttműködési Alap, Népművészeti pályázatok, Rendezvény pályázatok, Tánc pályázatok, Zenei pályázatok Pályázati felhívás a kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi tevékenység, az európai integráció és a vallási tevékenység elősegítése, továbbá a Magyarországon élő nemzetiségek, valamint az emberi és állampolgári jogok védelme, egyéb kulturális tevékenység (zene, tánc, népzene, néptánc), hagyományápolás területén működő civil szervezetek számára, működésük vagy szakmai programjuk és működési költségeik 2024. évi támogatására. A támogatás összege az 1. kategória esetében: 400.000 – 3.000.000 Ft; a 2. kategória esetében: 500.000 – 4.500.000 Ft. Részletek: Pályázat a kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi tevékenység, az európai integráció és a vallási tevékenység elősegítése, továbbá a Magyarországon élő nemzetiségek, valamint az emberi és állampolgári jogok védelme, egyéb kulturális tevékenység (zene, tánc, népzene, néptánc), hagyományápolás területén működő civil szervezetek 2024. évi működésének és programjainak támogatására
Pályázati határon túli magyar színházaknak és táncegyütteseknek, kiemelt művészeti célok megvalósítására 2023.10.02. Lejárt pályázatok, Kulturális és Innovációs Minisztérium, Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő, Színházi pályázatok, Tánc pályázatok Pályázati felhívás a Kárpát-medence területén, határon túli székhellyel rendelkező és határon túli működési területű professzionális magyar színházak és táncegyüttesek számára, kiemelt művészeti célok megvalósításának támogatására. A támogatás összege kategóriánként eltérő, de legfeljebb 5.000.000 Ft lehet. Részletek: Pályázati határon túli magyar színházaknak és táncegyütteseknek, kiemelt művészeti célok megvalósítására
Pályázat már bemutatott táncprodukció belföldi forgalmazásának támogatására 2023.08.18. Lejárt pályázatok, KKV pályázatok, Kulturális pályázatok, Marketing pályázatok, Médiapályázatok, Nemzeti Kulturális Alap (NKA), Pályázatok egyéni vállalkozóknak, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Tánc pályázatok Pályázati felhívás a hivatásos táncszakmában tevékenykedő táncművészek, koreográfusok, valamint hivatásos táncművészeti együttesek számára, már bemutatott táncprodukció belföldi forgalmazásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1.500.000 Ft. Részletek: Pályázat már bemutatott táncprodukció belföldi forgalmazásának támogatására
Pályázat gyermek és ifjúsági korosztálynak, valamint felnőtteknek szóló táncművek felújításának támogatására 2023.08.18. Lejárt pályázatok, Ifjúsági pályázatok, KKV pályázatok, Kulturális pályázatok, Művészeti pályázatok, Nemzeti Kulturális Alap (NKA), Pályázatok egyéni vállalkozóknak, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Tánc pályázatok Pályázati felhívás a hivatásos táncszakmában tevékenykedő táncművészek, koreográfusok, valamint hivatásos táncművészeti együttesek számára, gyermek és ifjúsági korosztálynak, valamint felnőtteknek szóló, legalább 2 éve bemutatott táncművek felújításának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1.500.000 Ft. Részletek: Pályázat gyermek és ifjúsági korosztálynak, valamint felnőtteknek szóló táncművek felújításának támogatására
Pályázat már bemutatott táncprodukciók nemzetközi forgalmazásának támogatására 2023.08.18. Lejárt pályázatok, KKV pályázatok, Kulturális pályázatok, Marketing pályázatok, Médiapályázatok, Művészeti pályázatok, Nemzeti Kulturális Alap (NKA), Nemzetközi pályázatok, Pályázatok egyéni vállalkozóknak, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Tánc pályázatok Pályázati felhívás a hivatásos táncszakmában tevékenykedő táncművészek, koreográfusok, valamint hivatásos táncművészeti együttesek számára, már bemutatott táncprodukciók nemzetközi forgalmazásának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 2.000.000 Ft. Részletek: Pályázat már bemutatott táncprodukciók nemzetközi forgalmazásának támogatására