A Kelet-Nyugati Alkotóműhely pályázati felhívása pályakezdő művészek számára, legfeljebb 20 perc hosszúságú, és az „Együttható” témakörbe illeszkedő filmművészeti alkotások készítésére és beküldésére.
A pályázók köre
Magánszemélyek. A pályázatra pályaművet benyújthat életkortól függetlenül minden pályakezdő művész.
A pályázati felhívás legfontosabb részletei
A Kelet-Nyugati Alkotóműhely Egyesület immáron hatodszorra rendezi meg Hosszú Hétvége címet viselő összművészeti programsorozatát, mely alkalomból nyílt filmművészeti pályázatot hirdet „Együttható” altémában.
Az “EGYÜTTHATÓ” szó kontextustól függően sokféle összefüggésben értelmezhető. Akárhogy is: az élet észrevétlen együtthatóit kutatjuk a hétköznapi pillanatokban. Az emberek, helyzetek és érzelmek között rejtőző láthatatlan kapcsolatokat keressük: hogyan formálják ezek az együtthatók az életünk alakulását és fordulatait?
Pályázatunk keretében pályakezdő filmes alkotókat várunk, akik érdeklődnek az Együttható tematika iránt, akik műveiken keresztül bemutatják, hogyan kapcsolódik ez a fogalom az emberi kapcsolatokhoz, társadalmi dinamikákhoz vagy életünk más területeihez. Ösztönözzük a pályázókat, hogy saját, kreatív és eredeti megközelítéseiket alkalmazzák a fogalom vizsgálatában, és mutassák be művészi látásmódjukat, tehetségüket ezen a területen.
A pályázatban csak a meghatározott formai követelményeknek megfelelő pályaművekkel lehet részt venni. A filmművészet bármely területéről származó alkotásokat várunk, melyek legfeljebb 20 perc hosszúak és az Együttható témakörbe illeszkednek.
A pályázati anyagnak a következő elemeket kell tartalmaznia:
- Egy legalább tíz mondatos, szöveges indoklást, amely részletesen bemutatja, hogyan kapcsolódik a pályázati kiírásban meghatározott tematika a pályaműhöz.
- A pályázó rövid szakmai életrajzát.
- Az alkotás online linkjét.
- A pályamű részletes szakmai koncepcióját és leírását.
A pályázatok értékelése, díjazás
Zsűri
- Kincses Réka
- Dr. Gregus Zoltán
- Nagy Attila
Díjazás
- Helyezett: 75 000 Ft, illetve biztosított vetítési lehetőség a Kelet-Nyugati Alkotóműhely következő Hosszú Hétvégéjén.
- Helyezett: 25 000Ft, – biztosított vetítés lehetőség a Kelet-Nyugati Alkotóműhely következő Hosszú Hétvégéjén.
- Helyezett: különdíj – biztosított vetítési lehetőség a Kelet-Nyugati Alkotóműhely következő Hosszú Hétvégéjén.
Figyelem! A tájékoztatás nem teljes körű, pályázatfigyelő portálunkon csak a pályázatok legfontosabb részleteit publikáljuk. A teljes kiíráshoz látogassa meg a kiíró honlapját az oldal alján található linkre kattintva!
A pályázat benyújtása
A pályaművek benyújtására a palyazat@keletnyugati.hu email címen keresztül, a pályázati kiírásban felsorolt formai követelményeknek megfelelően van lehetősége a pályázóknak.
Határidő: 2024. május 15. 23:59 óra
További információk a pályázati felhívással kapcsolatban
A pályázattal kapcsolatos további információkért vegye fel velünk a kapcsolatot a palyazat@keletnyugati.hu email címen.
Forrás / pályázati kiírás / kapcsolódó dokumentumok
Együttható – Filmművészeti pályázat