Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának ötletpályázati felhívása 40 év alatti, építész végzettségű magánszemélyek számára, a Bethlen Téri Színház épületének megújítására és energetikai korszerűsítésére.
A pályázat célja
Az ötletpályázat kiemelt célja, hogy a színház fogadóterei – az előcsarnok, illetve a hozzá tartozó ruhatár és büfé – esztétikailag és műszakilag megújuljanak, vonzó, nyitott és akadálymentes befogadó térré váljanak. Szintén kiemelt cél az épületrész energetikai korszerűsítése, amitől a tulajdonos önkormányzat legalább 30%-os energiamegtakarítást vár. További tervezési feladat az előkert növényesítése, barátságosabbá tétele.
A pályázók köre
Az önkormányzat 40 év alatti, építész végzettségű magánszemélyek pályázatait várja.
A pályázati felhívás legfontosabb részletei
A tervezést segíti a színházhoz és annak közvetlen környezetéhez kötődő közösség, a Bethlen Műhely által megfogalmazott ajánláscsomag, amelye az ötletpályázat kiírását megelőző közösségi tervezési folyamat során született meg.
A bérpalota arculata -az építés óta eltelt csaknem 100 év alatt- nem változott lényegében, bár az épület nem áll helyi-, vagy műemléki védelem alatt. Az ötletpályázatnak nem célja az építéskori állapot rekonstruálása, inkább olyan innovatív építészeti megoldások keresendők, melyek lehetnek akár kortársak, de harmonikusan illeszkednek az épület külső-belső karakteréhez.
A tervezés során ajánlott figyelembe venni, hogy a beruházás -jelenlegi árszinten- nem lépje túl a tervezett bruttó 300.000 EUR költségmaximumot, melyből 200.000 EUR az építészetibelsőépítészeti keret, 90.000 EUR az épületgépészeti és villamossági felújításra szánt összeg, illetve 10.000 EUR az előkert humanizálásának becsült költsége.
A pályázatok értékelése, díjazás
Zsűri
- Sólyom Benedek DLA (Erzsébetváros főépítésze) – elnök
- dr. Váczi László (Bethlen Téri Színház ügyvezető igazgatója) – tag
- Lucz Attila (energetikai szakértő)- tag
- Dézsi Fruzsina BAUHAUSING pályázati konzorcium által delegált – tag
Értékelési szempontok
- Építészeti minőség és innováció
- Energiahatékonyság-javítás mértéke
- Bethlen Műhely által megadott ajánlások figyelembe vétele
- Beruházási költségkeretek tartása
- Egészséges és komfortos terek: világítás, akusztika, hőkomfort, levegőminőség
- Újrahasznosított anyagok felhasználása
Díjazás
- Az ötletpályázat összdíjazása bruttó 15 ezer euró, amelyet a zsűri a három legjobb díjazottnak ítél oda.
Figyelem! A tájékoztatás nem teljes körű, pályázatfigyelő portálunkon csak a pályázatok legfontosabb részleteit publikáljuk. A teljes kiíráshoz látogassa meg a kiíró honlapját az oldal alján található linkre kattintva!
A pályázat benyújtása
Az ötletpályázatra jelentkezni a lifebauhausing@erzsebetvaros.hu e-mail címen lehet, a jelentkezők ezután kapják meg a pályázati háttéranyagokat.
Határidő: 2024. július 1. 23:59 óra
További információk a pályázati felhívással kapcsolatban
lifebauhausing@erzsebetvaros.hu