Pályázati felhívás felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek számára, kutatók alkalmazásának elősegítése céljából, a magas színvonalú emberi erőforrás alkalmazása és megtartása érdekében. A pályázat célja többek között a hatékony intézményi reformok bevezetése, a meglévő kutatási infrastruktúrák jobb kihasználása, a kiváló tehetségek bevonzása az intézményekbe, jobb kapcsolatok kialakítása és a mobilitás növelése a felsőoktatási szektor és a vállalkozások között, az ágazati akadályok leküzdésével, a tudás és a szakértelem szabad áramlásának biztosítása, valamint a nemek közötti egyensúly és az esélyegyenlőség biztosítása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább 3 tagja van amelyek különböző programországban vannak bejegyezve. A kiíró úgy véli, hogy 1,5–2,5 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.
A pályázati felhívás kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben.
Ez a pályázat már lejárt, de lehetséges, hogy egy hasonló fog megjelenni a közeljövőben. Előfizetőink a pályázatfigyelő portálunkon nem látják a lejárt pályázatokat, viszont az elsők között értesülnek a legfrissebb pályázatokról.
A most futó akciónk keretében a Nonprofit, a Vállalkozói vagy a Kombinált hírlevélre előfizetőknek a 12 hónapos előfizetéshez 2 hónap díjmentes előfizetési időt adunk ajándékba. Tehát ha Ön előfizet, akkor előfizetése 14 hónapig tart.