Pályázati felhívás kutatási kiválósági központok tevékenységének támogatására a K+F rendszer valamennyi szereplője tudományos és innovációs kapacitásának növelése érdekében a kibontakozó országokban. A pályázat célja többek között a tudományos és értékteremtő kiválóság növelése a felsőoktatási intézmények együttműködésének elmélyítésével, földrajzi értelemben is inkluzív módon; valamint az európai felsőoktatási intézmények globális versenyképességének és láthatóságának javítása és kritikus tömeg létrehozása olyan kulcsfontosságú területeken, mint például a zöld átmenet és a Horizont Európa küldetési területek. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A kiíró úgy véli, hogy 2–5 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.
A pályázati felhívás kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben.
Ez a pályázat már lejárt, de lehetséges, hogy egy hasonló fog megjelenni a közeljövőben. Előfizetőink a pályázatfigyelő portálunkon nem látják a lejárt pályázatokat, viszont az elsők között értesülnek a legfrissebb pályázatokról.
A most futó akciónk keretében a Nonprofit, a Vállalkozói vagy a Kombinált hírlevélre előfizetőknek a 12 hónapos előfizetéshez 2 hónap díjmentes előfizetési időt adunk ajándékba. Tehát ha Ön előfizet, akkor előfizetése 14 hónapig tart.