Pályázati felhívás nemzeti, regionális és helyi hatóságok számára, a városokon belüli klímasemlegességre való áttérés támogatására, az éghajlatváltozás mérséklésére és az ahhoz való alkalmazkodásra irányuló határozott erőfeszítésekbe történő bevonásuk érdekében. A pályázat célja többek között a nemzeti, regionális és helyi hatóságok felkészültségének és kapacitásának fokozása a városok klímasemlegességre való áttérésében való részvételre; továbbá az országspecifikus kihívások és akadályok azonosítása, amelyekkel a városok a szabályozási kerettel, a finanszírozással, valamint az irányítási struktúrákkal kapcsolatban szembesülnek az éghajlat-semlegesség elérésében. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege legfeljebb 3.000.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.
A pályázatok kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben.
A pályázati felhívás részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról.
A most futó akciónk keretében a Nonprofit, a Vállalkozói vagy a Kombinált hírlevélre előfizetőknek a 12 hónapos előfizetéshez 2 hónap díjmentes előfizetési időt adunk ajándékba. Tehát ha Ön előfizet, akkor előfizetése 14 hónapig tart.
A pályázatfigyelő portálunkon pillanatnyilag 343 vállalkozói, 272 civil szervezeti, 291 intézményi, 71 önkormányzati és 302 magánszemélyeknek szóló pályázati lehetőség található.
A Nonprofit, a Vállalkozói és a Kombinált pályázatfigyelő hírlevélre előfizetőink a magánszemélyeknek szóló hírlevelet díjmentesen kapják. Amennyiben Ön már előfizetőnk, lépjen be ezen a linken az előfizetői fiókba vagy ezen az oldalon lejjebb görgetve.