A Honismereti Szövetség és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület pályázati felhívása 7–12. évfolyamos diákok számára, a pályázó szülőhelyén, településén, szűkebb környezetében fellelhető természeti értékeket bemutató helytörténeti pályamunkák, digitális összeállítások és játékos ismeret-hordozó applikációk készítésére és beküldésére.
A pályázati felhívás legfontosabb részletei
A Honismereti Szövetség a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesülettel együttműködve 2024. augusztus 5 és 9 között rendezi meg a XXVIII. ORSZÁGOS IFJÚSÁGI HONISMERETI AKADÉMIÁT ÉS TÁBORT Nyíregyházán.
Az akadémia – tábor témája: LÁTHATÓ CSODÁK
Az ötnapos akadémia során szakemberek előadásaival, műhelyfoglalkozásaival hazánk természeti értékeinek sokszínűségét járjuk körül, időnk legnagyobb részében azonban e témakörben végzett kutatási területedről szóló kiselőadást szeretnénk hallani (maximum 15 percben).
Feladatod, hogy mutasd be a szülőhelyeden, településeden, a szűkebb környezetedben fellelhető természeti értékeket.
A téma megközelítésére, lehetőségként a következő fő témaköröket ajánljuk:
- földtani és felszínalaktani értékek – képződésük, anyaguk, kiterjedésük, geológiai rétegsorok, ásványok, talajtípusok, barlangok és képződményeik, felszínalaktani rétegek
- víztani értékek – felszíni és felszín alatti vizek, vizes élőhelyek: források, folyóvizek, tavak, vízesések, fertők, mocsarak és lápok
- növénytani értékek – természetes társulások, vizes élőhelyek (nádasok szerepe), gyeptársulások (szikes puszták, sziklagyepek jelentősége), erdőtársulások,
gombák, zuzmók - állattani értékek – hüllők, madarak, gerinctelenek, gerincesek
Kiegészítésként javasoljuk még az alábbi témákat:
- védetté vagy fokozottan védetté nyilvánított (kiemelt természetvédelmi oltalomban részesülő) természeti terület – nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület, természeti emlék, natúrpark – bemutatása
- lakóhelyeden a természeti értékek megmentésére irányuló tevékenységek története, elemzése, bemutatása (pl. értéktári tevékenységek /megyei, helyi értékek/ elemzése)
- Túraútvonal tervezése. Látványtérkép készítése a természeti értékek rajzos, vagy fotó segítségével történő megjelenítésével. A térkép segítségével 2-3 óra
alatt teljesíthető túra leírása az útközben érinthető természeti értékekhez kapcsolódó játékos feladatokkal.
Nevezési díj nincs.
Pályázni lehet egyénileg, illetve 2−3 fős csapatokban
Díjazás
- A legjobb pályázatokat a megyei honismereti egyesületek, illetve a Honismereti Szövetség jutalomban részesíti.
Figyelem! A tájékoztatás nem teljes körű, pályázatfigyelő portálunkon csak a pályázatok legfontosabb részleteit publikáljuk. A teljes kiíráshoz látogassa meg a kiíró honlapját az oldal alján található linkre kattintva!
A pályázat benyújtása
A pályázat anyagát kérjük megküldeni a palyazat@honismeret.hu e-mail-címre.
Határidő: 2024. március 15.
További információk a pályázati felhívással kapcsolatban
A pályázati felhívással kapcsolatos szakmai további kérdések esetén elérhető: Dr. Gesztesi Enikő, a Honismereti Szövetség Pedagógiai Munkabizottságának elnöke
- Tel.: +36 20 3193171