A Music Hungary Szövetség javaslattételi pályázati felhívása Music Hungary-díjak 2023. évi odaítélése céljából, a könnyűzene kiemelkedő tehetségeinek és szakembereinek elismerésére.
Mi a pályázat célja?
A rangos szakmai díjjal a könnyűzene kiemelkedő tehetségeit és szakembereit szeretnénk elismerésben részesíteni a zenészektől az előadókon át a háttérben dolgozókig, illetve több figyelmet irányítani a zenei szektorra és ennek kiemelkedő teljesítményeire.
Mik a pályázat legfontosabb részletei?
A díjat 8 kategóriában osztjuk ki, melyről szakmai zsűri dönt. A nevezéshez azonban a ti segítségeteket is kérjük: az alábbi kategóriákban nevezhetsz akár egy személyt, akár komplett produkciót és stábot, vagy egy projektet, egy pár mondatos indoklással, ha van, akkor linkekkel alátámasztva.
Kategóriák:
- A Music Hungary Backstage-díja
- Egy produkció színpadra állításán sokan dolgoznak a kiadótól a turnémenedzseren át a menedzserig, de ne feledjük a klubok és fesztiválok szervezőit sem. Ez a díj az ő kiemelkedő teljesítményüket hivatott elismerni.
- A Music Hungary Showtime-díja
- A színpadi produkció kulcsfigurája nem csak maga az előadó, de azok is, akiktől a show ténylegesen megmozdul, legyen az az előadó maga, a hang- és fénytechnikus, avagy a teljes stáb. Ez a díj róluk szól.
- A Music Hungary Vizuál-díja
- Mindent a szemnek! Nincs produkció csomagolás nélkül: lemez artwork-től kisfilmekig, díszlettől tánckoreográfiáig, fényfestéstől egy szemkápráztató kampányig ez a díj a vizuális alkotókról szól.
- A Music Hungary Innováció-díja
- A bátor, újító zenei lépések sem maradhatnak díjazatlanul. Legyen szó egy merész kampányról, egy különleges produkcióról, egy merőben újító kiállításról, egy innovatív produceri munkáról vagy rendezvényről, ez a díj az úttörőknek szól.
- A Music Hungary Pro-díja
- Sokan tesznek a hazai zenei élet és a szakma hírének öregbítéséért határainkon belül és nemzetközi szinten is. Legyen szó rendezvényről, egy jó menedzsment-lépésről, egy ügyesen összehozott filmzenéről, külföldi sikerekről, ezzel a díjjal a szakmáért tett munkájukat szeretnénk díjazni.
- A Music Hungary Média-díja
- A zene és a média kapcsolata a kezdetektől szoros, így ők is megérdemlik az elismerést. Podcasttől az újságírásig, YouTube-tól a tévés műsorvezetésig a klasszikus- és újmédia berkeiből választjuk ki díjazottjainkat.
- A Music Hungary Inspiráció-díja
- A zene nem csak művészet, de terápiás eszköz vagy akár földünk fenntarthatóságára irányuló törekvések szócsöve is. Ebben a kategóriában azokat díjazzuk, akik a zenét eszközként használják egy jó ügy, az élhető jövő, a fenntartható világ elérése érdekében.
- A Music Hungary Crossover-díja
- A zene nem csak önmagában, elszigetelten létező művészeti ág. Rengeteg ponton találkozik más művészeti ágakkal, vagy akár a tudományok különböző ágaival. Ez a díj a metszéspontoknak szól.
Nevezni a 2022. november 25. után létrejött produkciókat, teljesítményeket lehet, kivéve a Pro-díjnál, ahol akár több évet felölelő munkásságról is szó lehet.
Figyelem! A tájékoztatás nem teljes körű, pályázatfigyelő portálunkon csak a pályázatok legfontosabb részleteit publikáljuk. A teljes kiíráshoz látogassa meg a kiíró honlapját az oldal alján található linkre kattintva!
Mikor és hogyan lehet a pályázatot benyújtani?
Jelölni az online form kitöltésével lehet.
Határidő: 2023. szeptember 3. 24:00 óra
Hol található az eredeti pályázati felhívás?
Music Hungary-díj 2023 – Pályázat zenei díj elnyerésére