Pályázati felhívás az európai vállalkozások skálázhatósági potenciáljának növelésére, az innovációs szereplők közötti együttműködés erősítése és bővítése, valamint az innovatív vállalkozások következő generációjának támogatása érdekében. A pályázat célja többek között az innovációs ökoszisztémákon belüli hálózati összekapcsolhatóság javítása a meglévő és feltörekvő innovátorok és vállalatok támogatására irányuló kapacitásuk megerősítésével; az innovációs ökoszisztémák közötti együttműködés megerősítése és kiterjesztése világszerte; valamint az inkluzivitás és a nemek közötti egyenlőség biztosítása az innovációs ökoszisztémákon belül. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A kiíró úgy véli, hogy 1 millió EUR támogatási összeg megfelelő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol.
A pályázati felhívás kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben.
Ez a pályázat már lejárt, de lehetséges, hogy egy hasonló fog megjelenni a közeljövőben. Előfizetőink a pályázatfigyelő portálunkon nem látják a lejárt pályázatokat, viszont az elsők között értesülnek a legfrissebb pályázatokról.
A most futó akciónk keretében a Nonprofit, a Vállalkozói vagy a Kombinált hírlevélre előfizetőknek a 12 hónapos előfizetéshez 2 hónap díjmentes előfizetési időt adunk ajándékba. Tehát ha Ön előfizet, akkor előfizetése 14 hónapig tart.