Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Önkormányzatának pályázati felhívása 35 év alatti, fiatal házaspárok számára, a fiatalok garzonházában lévő „Fecskeházi” lakásokra.
A pályázók köre
A pályázaton részt vehet minden olyan – 35. életévét be nem töltött – fiatal házaspár (házaspár alatt a továbbiakban a közjegyzői okirattal igazolt élettársakat is érteni kell), akik
- a pályázat benyújtását megelőzően legalább 3 éve folyamatosan rendelkeznek az Önkormányzat illetékességi területén bejelentett lakó-, vagy tartózkodási hellyel és életvitelszerűen ott is élnek;
- sem együttesen, sem külön-külön nem rendelkeznek, illetve korábban sem rendelkeztek önálló lakással (nincs és nem is volt tulajdonjoguk, haszonélvezeti-, használati- vagy bérleti joguk);
- mindegyike állandó jelleggel kereső tevékenységet folytat, vagy akik közül egyikük felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója;
- közül a kereső tevékenységet folytató házastárs vállalja pénzintézetnél nyitott megtakarítási számlára havi legalább 40 000 Ft megtakarítás teljesítését.
A pályázati felhívás legfontosabb részletei
A fiatalok garzonházában lévő lakás bérbeadása a szociális helyzet alapján történő bérbeadás szabályai szerint történik. A lakbér mértéke 136 Ft/m2.
A megpályázható lakások:
- Blaha L. u. 9. fszt. 3.: összkomfortos, 32 m2 alapterületű
- Blaha L. u. 9. fszt. 11.: összkomfortos, 28 m2 alapterületű
- Blaha L. u. 9. II. em. 32.: összkomfortos, 30 m2 alapterületű
- Blaha L. u. 9. II. em. 40.: összkomfortos, 29 m2 alapterületű
- Blaha L. u. 9. II. em. 41.: összkomfortos, 29 m2 alapterületű
- Blaha L. u. 9. II. em. 42.: összkomfortos, 29 m2 alapterületű
A házastársak a pályázaton csak közösen vehetnek részt, pályázatukat a konkrét lakás meghatározása nélkül kell benyújtaniuk, megjelölve azt, hogy „fiatalok garzonházában lévő lakásra” pályáznak. A lakások megtekintésére a pályázat benyújtására nyitva álló határidőn belül, hétfőtől péntekig 10.00-15.00 között van lehetőség.
Figyelem! A tájékoztatás nem teljes körű, pályázatfigyelő portálunkon csak a pályázatok legfontosabb részleteit publikáljuk. A teljes kiíráshoz látogassa meg a kiíró honlapját az oldal alján található linkre kattintva!
A pályázat benyújtása
A pályázatot kizárólag az erre rendszeresített formanyomtatványon lehet benyújtani, a Polgármesteri Hivatal Lakásügyi Osztályán (Bp. IV. ker. István út 14. fszt. 4. szám alatt).
Határidő: 2024. május 17. 12:00 óra.
További információk a pályázati felhívással kapcsolatban
A pályázattal kapcsolatos részletes felvilágosítás ugyanitt kérhető (Tel.: 231-3179).