A MagNet Bank pályázati felhívása közhasznú jogállású társadalmi szervezetek (civilszervezetek, nonprofit gazdasági társaságok, szociális szövetkezetek) számára adományozási programban való részvételre működéshez kapcsolódó, a COVID-19 járványhelyzet okozta válság, változások kezeléséhez kapcsolódó, 2020 és 2021 folyamán megjelenő megoldások, innovációk fejlesztése, megosztása céljából.
A pályázat célja
- társadalmi szervezetek, projektek támogatása a MagNet Bank ügyfeleinek bevonásával, közösségi finanszírozással
- az adományozói attitűd és a társadalmi hatás követésének, mérhetőségének minél szélesebb körben történő elterjesztése;
- változatos hátterű és folyamatosan növekvő számú társadalmi szervezet kapacitásépítése és közöttük együttműködések fejlesztése
- a MagNet közösség erősítése, szektorok közötti szinergiák kiépítése.
A pályázók köre
Azok a közhasznú jogállású társadalmi szervezetek indulhatnak a pályázaton, azaz a jelen Pályázati felhívás keretében azok az
- egyesületek (a párt, a szakszervezet és a kölcsönös biztosító egyesület kivételével);
- alapítványok (a közalapítvány és a pártalapítvány kivételével); valamint
- nonprofit jellegű gazdasági társaságok,
- szociális szövetkezetek
amelyek megfelelnek az alábbi együttes feltételeknek:
- 2020. december 21., 16.00 óráig kifejezésre juttatta szándékát, hogy szeretne bekerülni a programba, és eleget tett az alábbiakban részletezett adatszolgáltatási feltételeknek;
- amennyiben részt vett az előző, 2020-es KAP-ban, úgy aktuális projektbeszámolóját 2020. december 15., éjfélig eljuttatja részünkre és az elfogadásra kerül.
A pályázat részletei
Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatott pályázatok várható száma: 20-30 db
Támogatható tevékenységek:
A sikeres pályázás lehetőséget biztosít társadalmi szervezeteknek arra, hogy felkerüljenek az ún. KAP listára, és a MagNet Bank ügyfelei számukra 10%-os nyereségrészüket felajánlhassák. Mindezen felül a listára került szervezetek részt vehetnek adománygyűjtéssel és kampányolással kapcsolatos képzéseken, workshopokon, és további, a MagNet Bank által szervezett közösségépítő eseményeken.
Mennyi pénzt gyűjthet egy szervezet: 1 millió forintot (változhat!)
Tervezett adománygyűjtési periódus: 2021. május – június
A programba bekerülő szervezetek egy felkészítő szakaszt követően 6 hetes kampányban vesznek részt, melynek keretében a MagNet Bank ügyfelei számukra a banki nyereségrészük 10%-át ajánlhatják fel. Egy szervezet a felajánlásokból összesen max. 1 millió forintot gyűjthet össze.
Az idei programban a fő fókuszunk a rugalmas működés, az újragondolás, az újratervezés. Úgy véljük, az elmúlt évek kihívásai (pl.: klímaválság), és a 2020-as év járványhelyzete is bebizonyította, hogy a folyton változó világban nagyon nagy szükség van a rugalmasságra, az alkalmazkodásra, az innovatív gondolkodásra. Arra hívjuk tehát most a szervezeteket, hogy mutassák be, milyen átalakításokat/változtatásokat vittek véghez 2020-ban és/vagy terveznek 2021-re annak érdekében, hogy fenntarthatóvá tegyék munkájukat, rugalmassá tegyék szervezetüket az új, nehezen kiszámítható környezetben.
A kiválasztott szervezetek adott év teljes (2021. január 1-jétől december 31-ig) időszakában a KAP 2021 szervezeteivé válnak és az alábbiakban részesülnek:
- a program keretein belül MagNet Banki ügyfeleink rendelkezhetnek a rájuk eső nyereségrész 10%-áról a kiválasztott szervezetek javára a megadott pályázási összeg erejéig;
- a MagNet közösség és egy aktívan épülő és fejlődő, együttműködő civil közösség tagja lehet a szervezet;
- felkészítő és kommunikációs workshopon részvétel 2020. november és 2021. április között;
- tematikus találkozókon való részvétel, a szervezetek között tapasztalatok megosztása;
- folyamatos MagNet Banki kommunikáción, eseményrészvételen keresztül a szervezet ismertségének növelése;
- a MagNet Bank civil pénzügyi és közösségi programjaiban való részvétel (Segítő Bankkártya Program, Egyéni Adományozási Program, a szükséges feltételek teljesítése esetén).
Előny, ha a szervezet rendelkezik:
- munkaerővel, stabil önkéntes bázissal (azaz elégséges humán kapacitással az egy éves programban való részvételhez és kommunikációs kampány levezényléséhez),
- saját weboldallal és közösségi online jelenléttel,
- a szervezet célcsoportja Magyarországon van.
Egy szervezet egy pályázatot nyújthat be!
Értékelési szempontok
- A szervezet világosan bemutatta a régebbi környezetet és meg tudta fogalmazni az újonnan jelentkező problémákat, kihívásokat,
- érthetően mutatta be korábbi működését és munkáit, majd a szükséges változtatni valókat kapcsolódva az előző pontban leírt problémákhoz, kihívásokhoz,
- az új ötleteket, az innovációt szakmailag alá tudja támasztani, hogy miért pont azok a változtatási megoldások indokoltak és lesznek eredményesek,
- és logikusan társítja ehhez az új szakmai fenntarthatósághoz a pénzügyi menedzsment részleteit.
Figyelem! A tájékoztatás nem teljes körű, pályázati portálunkon csak a pályázatok legfontosabb részleteit publikáljuk. A teljes kiíráshoz látogassa meg a kiíró honlapját az oldal alján található linkre kattintva!
A legfrissebb pályázatokról a pályázati hírleveleink segítségével értesülhet.
Pályázat benyújtása
Pályázat benyújtása a https://www.magnetbank.hu/a-kozossegibankrol/kap oldalon található online jelentkezési lap kitöltésével történik.
Határidő: 2020. december 21. 16:00 óra 2021. január 11., 16:00 óra
További információk
- email: info@magnetbank.hu
- Tel.: +36-1-428-8888