A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház pályázati felhívása középiskolás diákok számára, a bántalmazás, valamint az internetes csalás témájához kapcsolódó színházi jelenetek írására és beküldésére.
A pályázat célja
A pályázat célja, hogy a beküldött jelenetek legjobbjait színpadra állítsuk és 2024 őszén bemutassuk a CRASH című színházi nevelési előadásban.
A pályázati felhívás legfontosabb részletei
Két témában várjuk az írásokat, melyek a BÁNTALMAZÁS és az INTERNETES CSALÁS.
A benyújtott pályázat legfeljebb két darab, egyenként maximum nyolc oldalas jelenet lehet.
Amennyiben a pályázó két jelenetet nyújt be, azoknak témájukban különbözniük kell. A történetben legfeljebb négy karakter szerepelhet, a jelenetnek önmagában értelmezhetőnek, színpadon megvalósíthatónak kell lennie.
Díjazás
- A legjobb jelenetek beküldőire értékes tárgynyeremények várnak, továbbá egy mentorprogramban is részt vehetnek, amely során figyelemmel kísérhetik, hogyan kerül az általuk írt jelenet a Kecskeméti Nemzeti Színház kamaraszínházának színpadára.
Figyelem! A tájékoztatás nem teljes körű, pályázatfigyelő portálunkon csak a pályázatok legfontosabb részleteit publikáljuk. A teljes kiíráshoz látogassa meg a kiíró honlapját az oldal alján található linkre kattintva!
A pályázat benyújtása
A jeleneteket a crash@kecskemetinemzeti.hu címre várjuk. A levélben feltüntetendő a pályázó teljes neve, életkora és telefonszáma.
Határidő: 2024. június 22. 24:00 óra
További információk a pályázati felhívással kapcsolatban
crash@kecskemetinemzeti.hu
Forrás / pályázati kiírás / kapcsolódó dokumentumok
Tematikus jelenetíró pályázat középiskolások részére