Pályázati felhívás társadalmi innovációs versenyben való részvételre, az energiaszegénység elleni küzdelemmel kapcsolatos projektek támogatására. A javasolt megoldások többek között a nyomon követéssel, a tudatosság növelésével, a konkrét célcsoportokkal, az árképzési modellekkel, a termeléssel, a fogyasztással és az energiamegtakarítással, a felújítással, az energiaközösségekkel és a közös beruházásokkal vagy a beruházásokkal kapcsolatos szempontokra összpontosíthatnak. A verseny első három helyezettje értékes díjat nyer. A pályázati kiírás nyelve angol.
Pályázatok és pályázati hírek - március 2023
Pályázat fogyatékossággal élő diákoknak a Google ösztöndíjának elnyerésére
Pályázati felhívás fogyatékossággal élő diákok számára, ösztöndíj elnyerésére a számítástechnika és a technológia területén. Pályázatot a 2023-2024-es tanévben tanulmányokat folytatni kívánó felsőoktatási hallgatók nyújthatnak be. Az ösztöndíjat a hallgatóknak tandíjra, könyvekre, tanszerekre és felszerelésekre kell költeni. A támogatás összege 7.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol.
Guruló ember – Fotópályázat
A Prizma Kör és a Pestújhelyi Közösségi Ház fotópályázati felhívása a „Guruló ember” témához kapcsolódó alkotások készítésére és beküldésére. Az első három helyezett tárgyjutalomban részesül.
Pályázat szociális és gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátásokhoz kapcsolódó programok támogatására
Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása költségvetési szervek, egyházak és a vallási tevékenységet végző szervezetek és civil szervezetek számára, a kerületében élő lakosoknak biztosított szociális és gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátásokhoz kapcsolódó programok támogatására. Támogatható tevékenységek: gyermek és ifjúságvédelemmel kapcsolatos tevékenységek, családsegítésre irányuló szakmai programok, szociális rehabilitációval foglalkozó programok, fogyatékkal élők foglalkoztatásával kapcsolatos tevékenységek, fogyatékkal élők kommunikációját segítő programok, közösség-fejlesztési programok, aktív időskort támogató programok, esélyegyenlőségi programok, szabadidős programok, csapatépítő tréning, üdülési lehetőség az önkormányzati fenntartású balatoni, velencei táborokban, generációk együttműködését segítő programok, hajléktalanok ellátására irányuló tevékenységek, mentálhigiénés programok, egészségmegőrző programok, előadások, családon belüli, iskolai, munkahelyi erőszak megelőzésére, kezelésére irányuló programok, önkéntes tevékenységet támogató programok, drog-prevenciós programok.
Népi Hagyományaink megőrzése 2023 – Pályázat Erdélyben és Felvidéken működő stratégiai civil szervezetek programjainak támogatására
Pályázati felhívás Erdélyben és Felvidéken működő civil szervezetek számára, támogatás elnyerésére a stratégiai célok megvalósítása, valamint a stratégiai együttműködésben résztvevő szervezetek működési kontinuitásának biztosítása érdekében. A támogatás összege romániai szervezetek esetében legfeljebb 3.997.500 Ft; szlovákiai szervezet esetében legfeljebb 29.002.000 Ft.
Sertés állatjóléti támogatás és válságtámogatás 2023
Pályázati felhívás az orosz-ukrán konfliktus miatt gazdasági nehézségekkel küzdő agrárvállalkozások és élelmiszer-feldolgozó vállalkozások számára, sertés állatjóléti támogatás és válságtámogatás igénylésére, az előírtnál legalább 10%-kal nagyobb férőhely, a tartási rendszerben természetes feltétel, a verekedés, kimarás megelőzéséhez szükséges feltételek, az almozás, valamint a megfelelő mikroklíma biztosítása érdekében.
Módosult Társadalmi innovációk – Adaptációk, új módszerek kiterjesztése” című (EFOP-5.2.4-17 kódszámú) felhívás
Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Társadalmi innovációk – Adaptációk, új módszerek kiterjesztése” című (EFOP-5.2.4-17 kódszámú) felhívás az alábbiak szerint:
Muzsikál az erdő 2023 – Fotópályázat
A Muzsikál az Erdő Alapítvány fotópályázati felhívása magyarországi és határainkon túl élő magyar fotósok számára, a természeti tájat, annak élővilágát, illetve az ember és természet összhangját, valamint a természeti szépség és a természetpusztítás közötti kontrasztot bemutató alkotások készítésére és beküldésére. Az első helyezett díja: 80.000 Ft, a második és a harmadik helyezett díjazása: erdei pihenési lehetőség Magyarország legszebb tájain.
Pályázat egészségügyi startupoknak, európai uniós innovációs ötletfejlesztési programban való részvételre
Pályázati felhívása korai fázisban levő egészségügyi startupok, KKV-k és vállalkozók csoportjai számára, innovációs ötletfejlesztési programban való részvételre, gyermekgyógyászati megoldások fejlesztése érdekében. A pályázat célja erőforrást biztosítani a vállalkozások számára a megoldásaik validálásához, a termék piacra viteléhez, illetve a befektetési lehetőségek biztosításához. A pályázati kiírás nyelve angol.
Kitöltési útmutató a kifizetési kérelmek elektronikus benyújtásához – 2022/2023 borpiaci év
A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A pályázati hírek részleteinek megtekintéséhez pályázatfigyelő hírleveleinkre történő előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez, és már a pályázatfigyelő portál oldalain történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. Most futó akciónk keretében a Nonprofit, a Vállalkozói vagy a Kombinált […]