Pályázat holisztikus mezőgazdasági talajkezelési gyakorlatok támogatására 2021.06.09. Lejárt pályázatok, Fenntarthatósági pályázatok, Innovációs pályázatok, Kutatási pályázatok, Mezőgazdasági pályázatok, Nemzetközi pályázatok, NKFIH pályázatok, Tudományos pályázatok Pályázati felhívás holisztikus mezőgazdasági és erdészeti talajkezelési gyakorlatok támogatására, a gazdálkodás diverzifikálásának céljából annak érdekében, hogy minél több fenntartható és környezetvédelmi gyakorlat kerüljön a gazdálkodásba. Ppályázatot három fő témában lehet benyújtani, melyek a következők: szerves szén megkötése a talajban; a talaj biodiverzitása, állapota és szerepe a talaj által nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatásokban; helyspecifikus vagy tájképi megközelítések a talaj fenntarthatóságának, ellenálló képességének, egészségének és termelékenységének javítása érdekében. Pályázatot felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek, nonprofit szervezetek, valamint vállalkozások nyújthatnak be konzorciumi formában, melynek legalább három tagja van amelyek különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege magyarországi pályázó esetében legfeljebb 150.000 EUR. Részletek: Pályázat holisztikus mezőgazdasági talajkezelési gyakorlatok támogatására
Pályázat kétoldalú tudományos és technológiai együttműködések támogatására 2021.05.18. Lejárt pályázatok, ITM, Konferencia pályázatok, Kutatási pályázatok, Mobilitási pályázatok, Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap, Nemzetközi pályázatok, NKFIH pályázatok, Oktatási pályázatok, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Tudományos pályázatok Pályázati felhívás új, nemzetközi (osztrák-magyar és francia-magyar), kétoldalú tudományos és technológiai együttműködések támogatására, valamint a már létező együttműködések elmélyítésére. A támogatás összege Európán belül, Magyarországgal szomszédos országban található partnerintézmény esetén 2 millió Ft; Európán belül, Magyarországgal nem szomszédos országban található partnerintézmény esetén 2,5 millió Ft; Európán kívüli partnerintézmény esetén 5 millió Ft. Részletek: Pályázat kétoldalú tudományos és technológiai együttműködések támogatására
Pályázat az Év Felfedezettje címek elnyerésére 2021.05.10. Lejárt pályázatok, Design pályázatok, Díjak, Egészségügyi pályázatok, Fenntarthatósági pályázatok, Ifjúsági pályázatok, Informatikai pályázatok, Környezetvédelmi pályázatok, Kulturális pályázatok, Kutatási pályázatok, Művészeti pályázatok, NKFIH pályázatok, Sportpályázatok, Társadalmi felelősségvállalási (CSR) pályázatok, Tudományos pályázatok, Vállalkozásfejlesztési pályázatok Az Enterprise Hungary Nonprofit pályázati felhívása középiskolás és egyetemista fiatalok számára Az Év Felfedezettje díj 2021. évi elnyerésére innováció és digitalizáció, művészet és Kultúra, tudomány és kutatás, vállalkozás és üzlet, társadalom és fenntarthatóság, sport és egészség, valamint divatipar kategóriákban. Részletek: Pályázat az Év Felfedezettje címek elnyerésére
Pályázat hulladékhő hasznosítását, tárolását, illetve piaci alapú felhasználását célzó fejlesztések megvalósításának támogatására 2021.05.06. Lejárt pályázatok, Energetikai pályázatok, Európai uniós pályázatok, Innovációs pályázatok, ITM, KKV pályázatok, NKFIH pályázatok, Tudományos pályázatok Jogi személyiségű vállalkozások, nonprofit gazdasági társaságok, valamint költségvetési- és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek nyújthatnak be pályázatot a hulladékhő hasznosítását, tárolását, illetve piaci alapú felhasználását célzó fejlesztések megvalósításának támogatására innovatív hőtároló vagy átalakítási technológia által. A támogatás összege 1 milliárd – 3 milliárd Ft. Részletek: Pályázat hulladékhő hasznosítását, tárolását, illetve piaci alapú felhasználását célzó fejlesztések megvalósításának támogatására
Pályázat villamosenergia elektrokémiai tárolását elősegítő innovatív fejlesztések megvalósításának támogatására 2021.05.05. Lejárt pályázatok, Energetikai pályázatok, Innovációs pályázatok, ITM, Kutatási pályázatok, NKFIH pályázatok, Tudományos pályázatok Magyarországon székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező jogi személyek nyújthatnak be pályázatot karbonmentes, többlet villamos energia innovatív elektrokémiai tárolását elősegítő fejlesztések megvalósításának támogatására. A támogatás összege 1 milliárd – 3 milliárd Ft. Részletek: Pályázat villamosenergia elektrokémiai tárolását elősegítő innovatív fejlesztések megvalósításának támogatására
Pályázat európai uniós innovációs programba való bekapcsolódás támogatására 2021.03.26. Lejárt pályázatok, Európai uniós pályázatok, Informatikai pályázatok, Innovációs pályázatok, KKV pályázatok, Kutatási pályázatok, Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap, Nemzetközi pályázatok, NKFIH pályázatok Pályázati felhívás vállalkozások, nonprofit gazdasági társaságok, gazdasági szervezetek és kutató-tudásközvetítő szervezetek számára a „Kiváló európai elektronikai alkatrészek és rendszerek közös programba” való bekapcsolódás támogatására. A pályázat keretösszege 350 millió Ft. Támogatható tevékenységek: alapkutatás; alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés. Részletek: Pályázat európai uniós innovációs programba való bekapcsolódás támogatására
Pályázat az Egyesült Királyságban, Németországban, Ausztriában és Hollandiában egyetemi tanulmányokat folytató magyar hallgatók hazai nyári gyakorlatának támogatására 2021.03.16. Lejárt pályázatok, Foglalkoztatási támogatások, Ifjúsági pályázatok, KKV pályázatok, NKFIH pályázatok, Pályázatok egyéni vállalkozóknak Pályázati felhívás vállalkozások, nonprofit gazdasági társaságok, államilag elismert egyházi vagy magán felsőoktatási intézmények, valamint kutató-tudásközvetítő szervezetek számára az Egyesült Királyságban, Németországban, Ausztriában és Hollandiában egyetemi tanulmányokat folytató magyar hallgatók hazai nyári gyakorlatának támogatására. A támogatás összege legfeljebb 1.500.000 Ft (500.000 Ft/hónap). Részletek: Pályázat az Egyesült Királyságban, Németországban, Ausztriában és Hollandiában egyetemi tanulmányokat folytató magyar hallgatók hazai nyári gyakorlatának támogatására
Felhívás szakmai véleménykéréshez: az innovációs ökoszisztéma fejlesztését szolgáló kutatási infrastruktúrák létrehozására és komplex fejlesztésére 2021.03.02. Lejárt pályázatok, Építészeti és építőipari pályázatok, Eszközbeszerzési pályázatok, Innovációs pályázatok, Kutatási pályázatok, NKFIH pályázatok, Tudományos pályázatok Pályázati felhívás költségvetési szervek, államilag elismert felsőoktatási intézmények, non-profit gazdasági társaságok, vállalkozások, önkormányzatok, valamint alapítványok számára az innovációs ökoszisztéma fejlesztését szolgáló kutatási infrastruktúrák létrehozásának és komplex fejlesztésének szakmai véleményezésére. Részletek: Felhívás szakmai véleménykéréshez: az innovációs ökoszisztéma fejlesztését szolgáló kutatási infrastruktúrák létrehozására és komplex fejlesztésére
Felhívás szakmai vélemények beküldésére a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz keretében kutatásra, fejlesztésre és innovációra nyújtott támogatásokhoz kapcsolódóan 2021.02.22. Lejárt pályázatok, Innovációs pályázatok, Kutatási pályázatok, NKFIH pályázatok Pályázati felhívás a nemzeti laboratóriumok létrehozásával és komplex fejlesztésével, valamint az alkalmazott kutatói kapacitások komplex fejlesztésével kapcsolatos szakmai vélemények beküldésére. Határidő: 2021. február 26. 12:00 óra (!!!) Részletek: Felhívás szakmai vélemények beküldésére a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz keretében kutatásra, fejlesztésre és innovációra nyújtott támogatásokhoz kapcsolódóan
Pályázat Európai Innovációs és Technológiai Intézet Tudás és Innovációs Társulásaiban (EIT KIC) történő magyar részvétel támogatására 2021.02.03. Lejárt pályázatok, Eszközbeszerzési pályázatok, Európai uniós pályázatok, Gazdasági pályázatok, Innovációs pályázatok, Kutatási pályázatok, Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap, Nemzetközi pályázatok, NKFIH pályázatok, Oktatási pályázatok, Rendezvény pályázatok, Tudományos pályázatok, Vállalkozásfejlesztési pályázatok Pályázati felhívás az Európai Innovációs és Technológiai Intézet Tudás és Innovációs Társulásaiban (EIT KIC) történő magyar részvétel támogatására a hazai EIT KIC ökoszisztéma erősítése, újabb hazai együttműködő partnerek bevonása, valamint az EIT KIC társulások révén egyéb nemzetközi hálózatépítési, pályázási lehetőségek kiaknázása céljából. Támogatható tevékenységek: Alkalmazott (ipari) kutatás; Kísérleti fejlesztés; EIT KIC társulások vállalkozásfejlesztési tevékenységei: cégek képzése, mentorálása, coaching tevékenységek, start-up-ok számára szervezett versenyeken való részvétel vagy ezek szervezése. A támogatás összege 20 millió – 130 millió Ft. Részletek: Pályázat Európai Innovációs és Technológiai Intézet Tudás és Innovációs Társulásaiban (EIT KIC) történő magyar részvétel támogatására