Európai uniós pályázat a villamos energia, gáz, intelligens hálózatok és CO₂ hálózatok témakörökhöz kapcsolódó tanulmányok készítésére 2024.05.03. Pályázatok civil szervezeteknek, Pályázatok intézményeknek, Pályázatok vállalkozásoknak, Energetikai pályázatok, Európai Bizottság, Európai uniós pályázatok, Innovációs pályázatok, KKV pályázatok, Kutatási pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Tudományos pályázatok Pályázati felhívás a villamos energia, gáz, intelligens hálózatok és CO₂ hálózatok témakörökhöz kapcsolódó közös érdekű és kölcsönös érdekű energiainfrastruktúra-projektek végrehajtásának előkészítéséhez hozzájáruló tanulmányok elkészítésének támogatására. A tanulmányok magukban foglalják a projekt megvalósításának előkészítéséhez szükséges tevékenységeket, mint például az előkészítő, feltérképező, megvalósíthatósági, értékelő, tesztelési és validálási tanulmányok, beleértve a szoftverek formájában végzett vizsgálatokat, valamint minden egyéb technikai támogató intézkedést. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A projekteket 2030. december 31-ig végre kell hajtani. A támogatás összegének felső határa nincs meghatározva. A pályázat keretösszege 850.000.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Európai uniós pályázat a villamos energia, gáz, intelligens hálózatok és CO₂ hálózatok témakörökhöz kapcsolódó tanulmányok készítésére
Pályázat rugalmas, együttműködő és intelligens multirobotos megoldások fejlesztésének támogatására ívhegesztésen alapuló gyártási folyamatokhoz 2024.05.03. Pályázatok vállalkozásoknak, Európai uniós pályázatok, Informatikai pályázatok, Innovációs pályázatok, KKV pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Startup pályázatok Pályázati felhívás rugalmas, együttműködő és intelligens multirobotos megoldások fejlesztésének támogatására ívhegesztésen alapuló gyártáshoz, az ipari folyamatok hatékonyságának növelése és rugalmasságának javítása érdekében. Pályázatot az alábbi két fő területen lehet benyújtani: a felhasználási esetek kihívásait lefedő műszaki megoldások kidolgozása; valamint a kihívásokra reagáló, a felhasználási területeken alkalmazható és a Kiíró adatgyűjtési platformjával interoperábilis digitális szolgáltatások kifejlesztése. A támogatás összege legfeljebb 150.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat rugalmas, együttműködő és intelligens multirobotos megoldások fejlesztésének támogatására ívhegesztésen alapuló gyártási folyamatokhoz
Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a digitális és ipari technológia emberközpontú és etikus fejlesztése terén 2024 2024.05.03. Pályázatok civil szervezeteknek, Pályázatok intézményeknek, Pályázatok vállalkozásoknak, Európai Bizottság, Európai uniós pályázatok, Horizont Európa, Informatikai pályázatok, Innovációs pályázatok, KKV pályázatok, Kutatási pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Pályázatok társas vállalkozásoknak Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a digitális és ipari technológia emberközpontú és etikus fejlesztése terén, Európa autonómiájának biztosítása érdekében a mesterséges intelligencia területén. A pályázatok célja többek között, hogy Európa vezető szerepet töltsön be a világszínvonalú technológiák kutatásában, fejlesztésében és bevezetésében, amelyek az emberek számára egyénileg, szervezetileg és társadalmilag egyaránt előnyösek. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 1,5–25 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Részletek: Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a digitális és ipari technológia emberközpontú és etikus fejlesztése terén 2024
Hétköznapi kreativitás – Filmes pályázat 2024.05.03. Pályázatok civil szervezeteknek, Pályázatok intézményeknek, Pályázatok magánszemélyeknek, Pályázatok vállalkozásoknak, Pályázatok, csak előfizetőknek, KKV pályázatok, Oktatási pályázatok, Pályázatok egyéni vállalkozóknak, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Videópályázatok Pályázati felhívás jogi személyek, egyéni vállalkozók, egyesületek, alapítványok, intézmények és egyetemek számára, a hétköznapi kreativitást dokumentáló filmek készítésére és beküldésére. Részletek: Hétköznapi kreativitás – Filmes pályázat
Pályázat művészeti rezidenciaprogramok megvalósításának támogatására 2024.05.03. Pályázatok civil szervezeteknek, Pályázatok intézményeknek, Pályázatok vállalkozásoknak, Építészeti és építőipari pályázatok, Irodalmi pályázatok, KKV pályázatok, Kreatív Európa Program pályázatok, Kulturális pályázatok, Művészeti pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Pályázatok egyéni vállalkozóknak, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Színházi pályázatok, Tánc pályázatok, Zenei pályázatok Pályázati felhívás a kulturális szektorban tevékenykedő nonprofit szervezetek, nem kormányzati szervezetek, köztestületek, alapítványok, vállalatok, és vállalkozók számára, művészeti rezidenciaprogramok megvalósításának támogatására. A rezidenciaprogramok lehetnek rövid (22–60 nap), közepes (61–120 nap), valamint hosszú (121–300 nap) időtartamúak. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat művészeti rezidenciaprogramok megvalósításának támogatására
Pályázat a legjobb HR wellbeing megoldások díjazására 2024.05.02. Pályázatok civil szervezeteknek, Pályázatok intézményeknek, Pályázatok magánszemélyeknek, Pályázatok önkormányzatoknak, Pályázatok vállalkozásoknak, Pályázatok, csak előfizetőknek, Díjak, Foglalkoztatási támogatások, KKV pályázatok, Pályázatok egyéni vállalkozóknak, Pályázatok társas vállalkozásoknak Pályázati felhívás az elmúlt 1 évben a munkavállalói jóllét területén egyedi megoldást, módszert, innovatív eszközt bevezetett, vagy kreatív ötlettel rendelkező cégek, szervezetek és egyetemi hallgatók elismerésére. Részletek: Pályázat a legjobb HR wellbeing megoldások díjazására
Európai uniós pályázat zenei projektek támogatására 2024.05.02. Pályázatok civil szervezeteknek, Pályázatok intézményeknek, Pályázatok magánszemélyeknek, Pályázatok vállalkozásoknak, Pályázatok, csak előfizetőknek, Európai uniós pályázatok, KKV pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Zenei pályázatok Pályázati felhívás zenei projektek támogatására, egy sokszínűbb és fenntarthatóbb zenei ágazat kialakítása érdekében. A pályázat célja, hogy segítse a zenei szervezeteket és szakembereket készségeik, képességeik, folyamataik és erőforrásaik fejlesztésében és megerősítésében. Pályázatot legalább egy éve bejegyzett, és releváns tapasztalattal rendelkező szervezetek nyújthatnak be. A támogatás összege 20.000 EUR, 40.000 EUR, vagy 60.000 EUR lehet. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Európai uniós pályázat zenei projektek támogatására
Fűszerpaprika-termelők részére 2024. évben igénybe vehető csekély összegű támogatás 2024.05.02. Pályázatok vállalkozásoknak, KKV pályázatok, Magyar Államkincstár, Mezőgazdasági pályázatok, Pályázatok egyéni vállalkozóknak, Pályázatok társas vállalkozásoknak Pályázati felhívás fűszerpaprika-termelők számára, 2024. évben igénybe vehető csekély összegű támogatás igénylésére, a minőségi fűszerpaprika termelése céljából vásárolt fémzárolt vetőmag költségeinek részbeni kompenzálása érdekében. A támogatás összege kilogrammonként legfeljebb 100.000 Ft. Részletek: Fűszerpaprika-termelők részére 2024. évben igénybe vehető csekély összegű támogatás
Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a bio-alapú, körkörös gazdaság területén 2024 2024.05.02. Pályázatok civil szervezeteknek, Pályázatok intézményeknek, Pályázatok vállalkozásoknak, Európai Bizottság, Európai uniós pályázatok, Fenntarthatósági pályázatok, Gazdasági pályázatok, Innovációs pályázatok, KKV pályázatok, Környezetvédelmi pályázatok, Kutatási pályázatok, Mezőgazdasági pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Tudományos pályázatok Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások a bio-alapú, körkörös gazdaság területén, a környezetszennyezés-mentes cselekvési terv, az EU vidéki térségeire vonatkozó hosszú távú jövőkép, valamint a biológiai sokféleségre vonatkozó stratégia végrehajtásának elősegítése érdekében. A pályázatok célja többek között az EU gazdasága versenyképességének növelése, a munkahelyteremtés, a kiegyensúlyozott regionális fejlesztés és gazdasági kohézió előmozdítása, az éghajlat és környezeti teljesítmény növelése, a jobb piaci feltételek megteremtése, az akadályok eltávolítása, de-risking beruházások megvalósítása, az erőforrás-hatékonyság növelése, valamint a körkörös technológiák és műveletek javítása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 3–20 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Részletek: Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a bio-alapú, körkörös gazdaság területén 2024
Pályázat civil szervezetek, intézmények, társadalmi vállalkozások részére a mesterséges intelligencia területéhez kapcsolódó munkavállalói képzési programban való részvételre 2024.04.29. Pályázatok civil szervezeteknek, Pályázatok intézményeknek, Pályázatok önkormányzatoknak, Pályázatok vállalkozásoknak, Foglalkoztatási támogatások, Google, KKV pályázatok, Pályázatok társas vállalkozásoknak Pályázati felhívás a mesterséges intelligencia által előidézett munkaerő-átalakulás által érintett munkavállalókat elérő civil szervezetek, intézmények és társadalmi vállalkozások számára, munkavállalói képzési programban való részvételre. A sikeres pályázók a Kiíró és külső partnerek által kidolgozott, a mesterséges intelligenciát megalapozó tanfolyamokon alapuló, helyi nyelvekre szabott, széles körű képzésben és készpénztámogatásban részesülnek. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat civil szervezetek, intézmények, társadalmi vállalkozások részére a mesterséges intelligencia területéhez kapcsolódó munkavállalói képzési programban való részvételre