Pályázat a vízgazdálkodással kapcsolatos EUs művészeti programban való részvételre 2023.06.28. Lejárt pályázatok, Európai Bizottság, Európai uniós pályázatok, Fenntarthatósági pályázatok, KKV pályázatok, Művészeti pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Pályázatok társas vállalkozásoknak Pályázati felhívás digitális szakértők, művészek és egyéb érdekelt felekből álló konzorciumok számára, a fenntartható vízgazdálkodáshoz hozzájáruló digitális és művészeti projektek támogatására. A pályázat célja többek között a művészeti kísérletezés támogatása, amely elősegíti a fenntartható fejlődési célok elérését a vízzel kapcsolatban; a művészeti technológia szinergiáit tükröző, széles körben látható és a vízgazdálkodással kapcsolatos műalkotások létrehozása; valamint a víz, a művészetek és a digitalizálás kapcsolódási pontjainak megfelelő szereplőiből álló fenntartható hálózat létrehozása. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább hat tagja van amelyek négy különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 18–22 hónap, amely indokolt esetben meghosszabbítható. A támogatás összege legfeljebb 2.000.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat a vízgazdálkodással kapcsolatos EUs művészeti programban való részvételre
Módosult az „Inkubátorházak fejlesztése” című (TOP-1.1.2-16 kódszámú) felhívás 2023.06.27. Pályázati hírek, Európai uniós pályázatok, Pályázati sajtófigyelés, Széchenyi 2020 pályázatok, Széchenyi Terv Plusz pályázatok, TOP pályázatok Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Inkubátorházak fejlesztése” című (TOP-1.1.2-16 kódszámú) felhívás módosulása az alábbi pontokat érinti: Részletek: Módosult az „Inkubátorházak fejlesztése” című (TOP-1.1.2-16 kódszámú) felhívás
Társadalmi egyeztetésen „A XXI. századi egészségügy feltételeinek kialakítása – egészségügyi intézményi infrastruktúra megerősítése” (Felhívás kódszáma: RRF-8.2.0-23) felhívás tervezete 2023.06.27. Pályázati hírek, Európai uniós pályázatok, Pályázati sajtófigyelés, Széchenyi 2020 pályázatok, Széchenyi Terv Plusz pályázatok Elindult „A XXI. századi egészségügy feltételeinek kialakítása – egészségügyi intézményi infrastruktúra megerősítése” című (RRF-8.2.0-23 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. Részletek: Társadalmi egyeztetésen „A XXI. századi egészségügy feltételeinek kialakítása – egészségügyi intézményi infrastruktúra megerősítése” (Felhívás kódszáma: RRF-8.2.0-23) felhívás tervezete
Módosult a GINOP ERFA 1-4. és 7. prioritás Monitoring Tájékoztató 2023.06.27. Pályázati hírek, Európai uniós pályázatok, GINOP, Pályázati sajtófigyelés, Széchenyi 2020 pályázatok, Széchenyi Terv Plusz pályázatok Felhívjuk a tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy az ERFA Monitoring Tájékoztató az alábbi főbb pontban változott: Részletek: Módosult a GINOP ERFA 1-4. és 7. prioritás Monitoring Tájékoztató
Módosult az „Ifjúsági Garancia a Közép-magyarországi régióban” című (VEKOP-8.2.1-15 kódszámú) felhívás 2023.06.27. Pályázati hírek, Európai uniós pályázatok, Pályázati sajtófigyelés, Széchenyi 2020 pályázatok, Széchenyi Terv Plusz pályázatok, VEKOP pályázatok Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Ifjúsági Garancia a Közép-magyarországi régióban” című (VEKOP-8.2.1-15 kódszámú) kiemelt felhívás alábbi pontjai módosultak: Részletek: Módosult az „Ifjúsági Garancia a Közép-magyarországi régióban” című (VEKOP-8.2.1-15 kódszámú) felhívás
Módosult az „Út a munkaerőpiacra” című (VEKOP-8.1.1-15 kódszámú) felhívás 2023.06.27. Pályázati hírek, Európai uniós pályázatok, Pályázati sajtófigyelés, Széchenyi 2020 pályázatok, Széchenyi Terv Plusz pályázatok, VEKOP pályázatok Felhívjuk a Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Út a munkaerőpiacra” című (VEKOP-8.1.1-15 kódszámú) kiemelt felhívás alábbi pontjai módosultak: Részletek: Módosult az „Út a munkaerőpiacra” című (VEKOP-8.1.1-15 kódszámú) felhívás
Megjelent a krízishelyzetre tekintettel az akvakultúra ágazat szereplőit támogató felhívás 2023.06.23. Pályázati hírek, Európai uniós pályázatok, MAHOP pályázatok, Pályázati sajtófigyelés, Széchenyi 2020 pályázatok, Széchenyi Terv Plusz pályázatok A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Krízishelyzetre szóló támogatás” című (MAHOP-5.3.4-2023 kódszámú) felhívás. Részletek: Megjelent a krízishelyzetre tekintettel az akvakultúra ágazat szereplőit támogató felhívás
Kedvezményezettek teendői a 2014-2020-as OP-kból támogatott projektek zárásával kapcsolatban 2023.06.23. Pályázati hírek, Európai uniós pályázatok, Pályázati sajtófigyelés, Széchenyi 2020 pályázatok, Széchenyi Terv Plusz pályázatok Tisztelt Kedvezményezett! Részletek: Kedvezményezettek teendői a 2014-2020-as OP-kból támogatott projektek zárásával kapcsolatban
Módosult „Az ügyészség együttműködési rendszereinek korszerűsítése a korrupciós gyakorlatok kezelése érdekében” című (RRF-9.1.1-23 kódszámú) felhívás 2023.06.23. Pályázati hírek, Európai uniós pályázatok, Pályázati sajtófigyelés, Széchenyi 2020 pályázatok, Széchenyi Terv Plusz pályázatok Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy módosult a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent „Az ügyészség együttműködési rendszereinek korszerűsítése a korrupciós gyakorlatok kezelése érdekében” című (RRF-9.1.1-23 kódszámú) felhívás: a beadhatóság időpontja 2023.06.23-ről 2023.09.25-re változott. Részletek: Módosult „Az ügyészség együttműködési rendszereinek korszerűsítése a korrupciós gyakorlatok kezelése érdekében” című (RRF-9.1.1-23 kódszámú) felhívás
MÓDOSULT AZ RRF-6.2.1 „LAKOSSÁGI NAPELEMES RENDSZEREK TÁMOGATÁSA ÉS FŰTÉSI RENDSZEREK ELEKTRIFIKÁLÁSA NAPELEMES RENDSZEREKKEL KOMBINÁLVA” CÍMŰ FELHÍVÁS 2023.06.22. Pályázati hírek, Európai uniós pályázatok, Napelem pályázatok, Pályázati sajtófigyelés, Széchenyi 2020 pályázatok, Széchenyi Terv Plusz pályázatok Értesítjük a Tisztelt Pályázókat, hogy módosult az RRF-6.2.1 „Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva” című felhívás. Részletek: MÓDOSULT AZ RRF-6.2.1 „LAKOSSÁGI NAPELEMES RENDSZEREK TÁMOGATÁSA ÉS FŰTÉSI RENDSZEREK ELEKTRIFIKÁLÁSA NAPELEMES RENDSZEREKKEL KOMBINÁLVA” CÍMŰ FELHÍVÁS