Pályázat európai együttműködésben megvalósuló, a kutatási, technológiai, gazdasági, kulturális, illetve társadalmi ismeretek, továbbá Európa fejlődéséhez hozzájáruló projektek támogatására 2020.12.04. Lejárt pályázatok, Európai uniós pályázatok, Innovációs pályázatok, KKV pályázatok, Kutatási pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Tudományos pályázatok Pályázati felhívás a kutatási, technológiai, gazdasági, kulturális, illetve társadalmi ismeretek, továbbá Európa fejlődéséhez hozzájáruló multi-, és interdiszciplináris projektek támogatására. Pályázatot felsőoktatási intézmények, közintézmények, vállalkozások és nonprofit szervezetek partnerségi hálózatai nyújthatnak be, melyeknek legalább hét tagja van. Pályázni természettudományos, műszaki tudományos, egészségügyi, mezőgazdasági, társadalomtudományi, valamint bölcsészettudományi témákban lehet. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat európai együttműködésben megvalósuló, a kutatási, technológiai, gazdasági, kulturális, illetve társadalmi ismeretek, továbbá Európa fejlődéséhez hozzájáruló projektek támogatására
Pályázat a turisztikai iparban működő KKV-k innovációját és a digitalizációját elősegítő vállalkozásfejlesztési tevékenységek támogatására 2020.11.27. Lejárt pályázatok, Európai Bizottság, Európai uniós pályázatok, KKV pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Turisztikai pályázatok, Vállalkozásfejlesztési pályázatok Pályázati felhívás a turisztikai iparban működő KKV-k innovációt és a digitalizációt elősegítő vállalkozásfejlesztési tevékenységeik támogatására nemzetközi együttműködésen és kapacitásépítésen keresztül. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek minimum 5, legfeljebb 10 tagja van, amelyek legalább 5 különböző programországban vannak bejegyezve. A projekteket 25-36 hónap közötti időtartam alatt kell végrehajtani. A konzorciumoknak legalább 60 turisztikai KKV-t kell támogatniuk a projekt keretein belül. A támogatás összege legfeljebb 1.000.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat a turisztikai iparban működő KKV-k innovációját és a digitalizációját elősegítő vállalkozásfejlesztési tevékenységek támogatására
Pályázat a médiaszabadság és az oknyomozó újságírói tevékenységek támogatására 2020.11.24. Lejárt pályázatok, Európai Bizottság, Európai uniós pályázatok, Médiapályázatok, Nemzetközi pályázatok Pályázati felhívás a médiaszabadság és az oknyomozó újságírói tevékenységek támogatására az alábbi három fő témában: a sajtó és a média szabadságának megsértésére vonatkozó európai szintű reagálási mechanizmus kidolgozása; határokon átnyúló nyomozó újságírói alap létrehozása; az oknyomozó újságírás és a médiaszabadság támogatása az EU-ban. Pályázatot nonprofit szervezetek, nemzetközi szervezetek, egyetemek, oktatási intémények, valamint kutatóintézetek nyújthatnak be konzorciumi formában. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 12 hónap. A támogatás összege az első téma esetében legfeljebb 1.380.119 EUR; a második téma esetében legfeljebb 1.500.000 EUR; a harmadik téma esetében legfeljebb 1.000.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat a médiaszabadság és az oknyomozó újságírói tevékenységek támogatására
Pályázat az emberkereskedelem elleni tevékenységek támogatására 2020.11.24. Lejárt pályázatok, Európai Bizottság, Európai uniós pályázatok, Közbiztonsági pályázatok, Nemzetközi pályázatok Pályázati felhívás közintézmények és nonprofit szervezetek számára az emberkereskedelem elleni tevékenységek támogatására. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két tagja van, amelyek két különböző programországban vannak bejegyezve. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam legfeljebb 24 hónap. A támogatás összege minimum 250.000 EUR, legfeljebb 500.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat az emberkereskedelem elleni tevékenységek támogatására
Pályázat a fenntartható társadalom kialakításához hozzájáruló, következő generációs kommunikációs megoldások kifejlesztésének támogatására 2020.11.23. Lejárt pályázatok, Európai uniós pályázatok, Innovációs pályázatok, KKV pályázatok, Mobilkommunikációs pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Pályázatok egyéni vállalkozóknak, Pályázatok kezdő vállalkozóknak, Telekommunikációs pályázatok Pályázati felhívás vállalkozások, felsőoktatási intézmények, valamint kutatóintézetek számára a fenntartható társadalom kialakításához hozzájáruló, következő generációs kommunikációs megoldások kutatásának és fejlesztésének támogatására. A pályázatban résztvevő szervezetek az alábbi előnyöket élvezik: klaszter címkét kapnak, hozzáférést kapnak a nemzeti K+F finanszírozáshoz, valamint a vállalatok nemzetközi hálózatához, továbbá coaching szolgáltatást vehetnek igénybe. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat a fenntartható társadalom kialakításához hozzájáruló, következő generációs kommunikációs megoldások kifejlesztésének támogatására
Pályázat a kiberbűnözés elleni tevékenységek támogatására 2020.11.20. Lejárt pályázatok, Bűnmegelőzési pályázatok, Európai Bizottság, Európai uniós pályázatok, Informatikai pályázatok, KKV pályázatok, Nemzetközi pályázatok Pályázati felhívás a kiberbűnözés elleni tevékenységek, a gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaélések elleni küzdelem és a digitális nyomozás támogatására. Pályázatot közintézmények, nonprofit szervezetek, valamint nemzetközi szervezetek nyújthatnak be. Profitorientált szervezetek a pályázat során kizárólag partnerek lehetnek. Pályázatot benyújtani konzorciumi formában lehet, melynek legalább két tagja van amelyek különböző programországban vannak bejegyezve. Az igényelt támogatás összegének 300.000 – 4.000.000 EUR közé kell esnie. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat a kiberbűnözés elleni tevékenységek támogatására
Pályázat a termékek, folyamatok és szolgáltatások fejlesztésére a tengerekhez kapcsolódó gazdasági ágakban 2020.11.18. Lejárt pályázatok, Európai Bizottság, Európai uniós pályázatok, Fenntarthatósági pályázatok, KKV pályázatok, Környezetvédelmi pályázatok, Nemzetközi pályázatok Pályázati felhívás a tengerekhez kapcsolódó gazdasági ágakban új termékek, szolgáltatások, folyamatok és üzleti modellek piacra dobásának, valamint a fenntartható és innovatív kék gazdaság fejlesztésének támogatására. Pályázatot kizárólag valamely programországban bejegyzett mikro-, kis-, és középvállalkozások nyújthatnak be. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A projektek végrehajtására 36 hónap áll rendelkezésre, amely különösen indokolt esetben meghosszabbítható. A Kiíró úgy véli, hogy 700.000 – 2.500.000 EUR közötti támogatási összeg elegendő lehet a projektek végrehajtásához, de ettől eltérő összeg is igényelhető. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat a termékek, folyamatok és szolgáltatások fejlesztésére a tengerekhez kapcsolódó gazdasági ágakban
Pályázat az ipari folyamatok hőellátásához kapcsolódó biomassza-átalakítási technológiák fejlesztésének támogatására 2020.11.17. Lejárt pályázatok, Energetikai pályázatok, Európai uniós pályázatok, Horizont 2020 pályázatok, Innovációs pályázatok, KKV pályázatok, Környezetvédelmi pályázatok, Megújuló energetikai pályázatok, Nemzetközi pályázatok Pályázati felhívás az ipari folyamatok hőellátásához kapcsolódó biomassza-átalakítási transznacionális kutatási, fejlesztési és innovációs projektek támogatására. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább két tagja van, melyek különböző programországban vannak bejegyezve. Konzorciumi tagok nagyvállalatok, KKV-k, kutatócsoportok, valamint kutatással foglalkozó szervezetek lehetnek. A pályázat keretösszege 2.5 millió EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat az ipari folyamatok hőellátásához kapcsolódó biomassza-átalakítási technológiák fejlesztésének támogatására
Pályázat az Európai Unió kohéziós politikájával kapcsolatos tájékoztatási intézkedések támogatására 2020.11.13. Lejárt pályázatok, Európai Bizottság, Európai uniós pályázatok, KKV pályázatok, Marketing pályázatok, Nemzetközi pályázatok Médiaszervezetek/hírügynökségek, nonprofit szervezetek, egyetemek és oktatási intézmények, kutatóközpontok és agytrösztök, európai érdekeket szolgáló szövetségek, magánszervezetek, valamint hatóságok nyújthatnak be pályázatot az Európai Unió kohéziós politikájával kapcsolatos információk és tartalmak előállításának és terjesztésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 300.000 EUR. Részletek: Pályázat az Európai Unió kohéziós politikájával kapcsolatos tájékoztatási intézkedések támogatására
Pályázat klaszterek kapacitásépítési és egyéb fejlesztési tevékenységeinek támogatására 2020.11.11. Lejárt pályázatok, Európai Bizottság, Európai uniós pályázatok, Gazdasági pályázatok, KKV pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Vállalkozásfejlesztési pályázatok Pályázati felhívás klaszterek kapacitásépítési és egyéb fejlesztési tevékenységeinek támogatására a klaszterek, KKV-k, nagyvállalatok és a közigazgatási szervek alkalmazottai közötti regionális, helyi ágazati és ágazatközi együttműködések megerősítése érdekében. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek különböző programországokban vannak bejegyezve. A konzorcium legalább egy tagja ún. „kevésbé fejlett” vagy „átalakulóban lévő” térségből kell, hogy származzon. A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam minimum 20, legfeljebb 24 hónap. A támogatás összege legfeljebb 500.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat klaszterek kapacitásépítési és egyéb fejlesztési tevékenységeinek támogatására