Pályázat az emberkereskedelem leküzdését célzó projektek támogatására 2022.07.14. Lejárt pályázatok, Bűnmegelőzési pályázatok, Jogi pályázatok, KKV pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Pályázatok társas vállalkozásoknak Pályázati felhívás nonprofit szervezetek, nem kormányzati szervezetek (beleértve a vallási alapú szervezeteket is), nemzetközi szervezetek, felsőoktatási intézmények és profitorientált szervezetek számára, az emberkereskedelem leküzdését célzó projektek támogatására. A pályázat célja többek között a következetes és összehangolt nyomon követés és segítségnyújtás kialakítása az emberkereskedelem áldozatai és az emberkereskedelemnek kitett személyek számára Ukrajnában és a szomszédos országokban; hatékony és fenntartható ügykezelési folyamatok kialakítása és/vagy javítása a Balkánon; valamint az áldozatközpontúság növelésére való összpontosítás. Pályázatot önállóan és konzorciumi formában is be lehet nyújtani. A támogatás összege 250.000 – 5.000.000 USD. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat az emberkereskedelem leküzdését célzó projektek támogatására
Pályázat dokumentarista fotográfiák, fotóművészeti alkotások, fotográfiai életművek, hagyatékok, fotógyűjtemények, fotótárak digitalizálása, adatolása és közzététele céljából 2022.07.14. Lejárt pályázatok, KKV pályázatok, Kulturális pályázatok, Művészeti pályázatok, Nemzeti Kulturális Alap (NKA), Pályázatok társas vállalkozásoknak Jogi személyek nyújthatnak be pályázatot eddig még közzé nem tett magyar, vagy magyar vonatkozású dokumentarista fotográfiák, fotóművészeti alkotások, fotográfiai életművek, hagyatékok, fotógyűjtemények, fotótárak digitalizálásának, adatolásának és közzétételének támogatására. A pályázat keretösszege 18.000.000 Ft. Részletek: Pályázat dokumentarista fotográfiák, fotóművészeti alkotások, fotográfiai életművek, hagyatékok, fotógyűjtemények, fotótárak digitalizálása, adatolása és közzététele céljából
Pályázat digitális egészségügyi cégeknek németországi üzletfejlesztési programon való részvételre 2022.07.11. Lejárt pályázatok, Egészségügyi pályázatok, Innovációs pályázatok, KKV pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Pályázatok egyéni vállalkozóknak, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Startup pályázatok, Vállalkozásfejlesztési pályázatok Pályázati felhívás digitális egészségügyi cégeknek németországi üzletfejlesztési programon való részvételre, a Német piacra való kijutás elősegítése érdekében. A 6 hónapos program során teljes körű fejlesztési szolgáltatást kapnak a jelentkező vállalkozások, melybe beletartozik a marketing és branding szolgáltatás, a helyi reprezentáció, vállalkozásfejlesztés, illetve az esemény- és rendezvényszervezés. A jelentkezők részt vehetnek Európa legnagyobb digitális egészségügyi rendezvényén. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat digitális egészségügyi cégeknek németországi üzletfejlesztési programon való részvételre
Pályázat az Európai Uniós ügyek rádiós közvetítésére 2022.07.11. Lejárt pályázatok, Európai Bizottság, Európai uniós pályázatok, KKV pályázatok, Médiapályázatok, Nemzetközi pályázatok, Pályázatok társas vállalkozásoknak Pályázati felhívás hírközlő szervezetek számára, az Európai Uniós ügyek rádiós közvetítésének támogatására. A pályázat célja az uniós ügyekről szóló, független szerkesztésű, páneurópai nézőpontból és/vagy a különböző európai nézőpontok összehasonlításával készült, digitális formátumban is adásba kerülő rádiós tartalmak előállítása és terjesztése. A pályázóknak legalább 6 uniós nyelven, legalább 4 tagból álló hálózaton keresztül kell biztosítaniuk a lefedettséget. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább négy tagja van amelyek négy különböző programországban vannak bejegyezve.A projektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 24 hónap. A támogatás összege legfeljebb 4.400.000 EUR. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat az Európai Uniós ügyek rádiós közvetítésére
Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a bio-alapú, körkörös gazdaság területén 2022.07.11. Lejárt pályázatok, Európai Bizottság, Európai uniós pályázatok, Fenntarthatósági pályázatok, Horizont Európa, Innovációs pályázatok, KKV pályázatok, Környezetvédelmi pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Pályázatok társas vállalkozásoknak Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások innovatív technológiák kidolgozása érdekében a bio-alapú, körkörös gazdaság területén. A pályázatok célja többek között az európai zöld megállapodáshoz, az EU biogazdasági stratégiájához és annak cselekvési tervéhez, a körforgásos gazdaságra vonatkozó cselekvési tervhez, a fenntartható textilipari stratégiához, a zéró szennyezés cselekvési tervhez, valamint az új európai Bauhaus kezdeményezéshez való hozzájárulás. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani. A tagok száma az egyes felhívásokban eltérő lehet, de legalább három taggal kell rendelkezniük, amelyek három különböző programországban vannak bejegyezve. A támogatás összege témánként eltérő, de a maximális összeg 2–15 millió EUR lehet. A pályázati kiírások nyelve angol. Részletek: Európai uniós kutatás-fejlesztési pályázatok a bio-alapú, körkörös gazdaság területén
Pályázat KKV-k részére a fenntarthatóság és a dekarbonizáció terén elért eredményeik díjazása céljából 2022.07.11. Lejárt pályázatok, Díjak, Fenntarthatósági pályázatok, KKV pályázatok, Környezetvédelmi pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Pályázatok társas vállalkozásoknak Pályázati felhívás vállalkozások, ipari szövetségek, kereskedelmi kamarák és nem kormányzati szervezetek számára, a fenntarthatóság és a dekarbonizáció terén elért eredményeik elismerésére. A pályázat célja többek között a vállalkozások és a politikai döntéshozók figyelmének felkeltése a KKV-k szén-dioxid-mentesítéssel kapcsolatos nehézségeire, a kisvállalkozások szén-dioxid-mentesítését és fenntarthatóbbá tételét segítő bevált gyakorlatok kiemelése, valamint a kisvállalkozások nemzetközi kereskedelemben való részvételének támogatása az éghajlatváltozás és a vállalkozások rugalmasságának tekintetében. A nyertesek oklevelet és nemzetközi nyilvánosságot kapnak. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat KKV-k részére a fenntarthatóság és a dekarbonizáció terén elért eredményeik díjazása céljából
Pályázat termékek és szolgáltatások vevőorientált minőség-fejlesztését szolgáló innovációs eredmények elismerésére 2022.07.11. Lejárt pályázatok, Díjak, Innovációs pályázatok, KKV pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Pályázatok társas vállalkozásoknak Pályázati felhívás Minőség-Innováció díj 2022. évi elnyerésére, a termékek és szolgáltatások vevőorientált minőség-fejlesztését szolgáló innovációs eredmények hazai és nemzetközi elismertetésére. Valamennyi nemzetközi fődíjas pályázat Finnország Államelnöke által szignált oklevelet kap a díjkiosztó ünnepségen, amelynek keretében megtartott rendezvényen és kiállításon bemutatkozási lehetőséghez is jut. Részletek: Pályázat termékek és szolgáltatások vevőorientált minőség-fejlesztését szolgáló innovációs eredmények elismerésére
Pályázat online ismeretterjesztő kiadványok tartalmi lektorálásának támogatására 2022.07.07. Lejárt pályázatok, KKV pályázatok, Kulturális pályázatok, Médiapályázatok, Nemzeti Kulturális Alap (NKA), Pályázatok egyéni vállalkozóknak, Pályázatok társas vállalkozásoknak Sajtótermék-kiadási tevékenységet és/vagy sajtótermék megjelentetését előmozdító, segítő tevékenységet folytató szervezetek és egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot jelentős szakmai hagyománnyal és tapasztalattal rendelkező, online ismeretterjesztő portálok tartalmi lektorálási tevékenységének támogatására. A pályázat keretösszege 10.000.000 Ft. Részletek: Pályázat online ismeretterjesztő kiadványok tartalmi lektorálásának támogatására
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények támogatására 2022.07.07. Lejárt pályázatok, KKV pályázatok, Konferencia pályázatok, Kulturális pályázatok, Nemzeti Kulturális Alap (NKA), Pályázatok egyéni vállalkozóknak, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Rendezvény pályázatok Jogi személyek és egyéni vállalkozók nyújthatnak be pályázatot magas színvonalú, hagyományteremtő, valamint többéves hagyománnyal rendelkező ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények – szakmai táborok, konferenciák, szakmai – közösségi találkozók, fórumok, programok– megvalósításának támogatására. A pályázat keretösszege 24.000.000 Ft. Részletek: Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények támogatására
Pályázat európai uniós startupversenyben való részvételre 2022.07.07. Lejárt pályázatok, Európai uniós pályázatok, Innovációs pályázatok, KKV pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Pályázatok egyéni vállalkozóknak, Pályázatok kezdő vállalkozóknak, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Startup pályázatok Pályázati felhívás európai uniós startupversenyben való részvételre, az európai gyártási innovátorok következő generációjának és az új technológiai felhasználási esetek bemutatásának érdekében. Pályázatot az alábbi fő területeken lehet benyújtani: rugalmas termelési rendszerek a versenyképes gyártás érdekében; alacsony környezeti lábnyomú rendszerek és körforgásos gazdaság fejlesztése a zöld gyártás érdekében; digitális és kollaboratív megoldások az innovatív gyártási ökoszisztémákhoz; valamint ember-gép együttműködés fejlesztése a társadalmilag fenntartható gyártás érdekében. A pályázat keretében legfeljebb 8 startup részesülhet egyenként 20.000 EUR támogatásban, továbbá piaci hozzáférésben is részesülnek. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat európai uniós startupversenyben való részvételre