Pályázat Pest megyei környezetvédelmi díj 2021. évi elnyerésére 2021.05.19. Lejárt pályázatok, Díjak, Fenntarthatósági pályázatok, Környezetvédelmi pályázatok, Pályázatok társas vállalkozásoknak Pályázati felhívás Pest megyei környezetvédelmi díj 2021. évi elnyerésére, a megye lakossága, valamint közösségei által az épített és természetes környezet állapotának megóvásáért, jobbításáért és fejlesztéséért tett erőfeszítések elismerésére. A díj díszoklevél és emlékplakett formájában kerül átadásra. Részletek: Pályázat Pest megyei környezetvédelmi díj 2021. évi elnyerésére
Pályázat kétoldalú tudományos és technológiai együttműködések támogatására 2021.05.18. Lejárt pályázatok, ITM, Konferencia pályázatok, Kutatási pályázatok, Mobilitási pályázatok, Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap, Nemzetközi pályázatok, NKFIH pályázatok, Oktatási pályázatok, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Tudományos pályázatok Pályázati felhívás új, nemzetközi (osztrák-magyar és francia-magyar), kétoldalú tudományos és technológiai együttműködések támogatására, valamint a már létező együttműködések elmélyítésére. A támogatás összege Európán belül, Magyarországgal szomszédos országban található partnerintézmény esetén 2 millió Ft; Európán belül, Magyarországgal nem szomszédos országban található partnerintézmény esetén 2,5 millió Ft; Európán kívüli partnerintézmény esetén 5 millió Ft. Részletek: Pályázat kétoldalú tudományos és technológiai együttműködések támogatására
Pályázat terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésének támogatására 2021.05.17. Lejárt pályázatok, Agrárminisztérium, Energetikai pályázatok, Építészeti és építőipari pályázatok, Európai uniós pályázatok, Gazdasági pályázatok, Innovációs pályázatok, KKV pályázatok, Megújuló energetikai pályázatok, Mezőgazdasági pályázatok, Pályázatok egyéni vállalkozóknak, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Széchenyi 2020 pályázatok, Vidékfejlesztési Program Pályázati felhívás mezőgazdasági termelők számára terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésének támogatására, a mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítása céljából. Támogatható tevékenységek: Terménytisztítók és terményszárítók létesítése, terményszárítók, terménytisztítók, és terménytárolók technológiai korszerűsítése, továbbá a kapcsolódó eszközök, technológiák létesítése, beszerzése és technológiai felújítása. Terménytárolók, terménytisztítók és terményszárítók energiahatékonyságának javítása, megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása. A támogatás összege 50 millió Ft – 1 milliárd Ft. Részletek: Pályázat terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésének támogatására
Pályázat a mesterséges intelligencia használatán alapuló megoldások fejlesztésére környezetvédelmi és természetvédelmi területen 2021.05.14. Lejárt pályázatok, Fenntarthatósági pályázatok, Informatikai pályázatok, Innovációs pályázatok, KKV pályázatok, Környezetvédelmi pályázatok, Kutatási pályázatok, Microsoft, Nemzetközi pályázatok, Pályázatok kezdő vállalkozóknak, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Startup pályázatok, Tudományos pályázatok Pályázati felhívás felsőoktatási intézmények, nonprofit szervezetek, környezetvédelmi startapok és vállalkozások számára mesterséges intelligencia használatán alapuló megoldások fejlesztésére környezetvédelmi és természetvédelmi területen. Pályázatot négy fő témában lehet benyújtani, melyek a következők: klímaváltozás; mezőgazdaság; biodiverzitás; vízügy. A pályázati kiírás nyelve angol. Részletek: Pályázat a mesterséges intelligencia használatán alapuló megoldások fejlesztésére környezetvédelmi és természetvédelmi területen
Pályázat közép- és nagyvállalatoknak, versenyképesség-növelő támogatás elnyerésére 2021.05.10. Lejárt pályázatok, Építészeti és építőipari pályázatok, Foglalkoztatási támogatások, Gazdasági pályázatok, Innovációs pályázatok, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Telephelyfejlesztési pályázatok, Vállalkozásfejlesztési pályázatok Pályázati felhívás a feldolgozóipari szektorban működő közép- és nagyvállalkozások számára versenyképesség-növelő támogatás elnyerésére, új feldolgozó ipari kapacitásaik létrehozásának, valamint termelékenységük növelésének elősegítése érdekében. A támogatás összege legfeljebb 1,8 millió EUR. Részletek: Pályázat közép- és nagyvállalatoknak, versenyképesség-növelő támogatás elnyerésére
Pályázat az Erasmus+ programban részt vevő szervezeteknek tréning programokon való részvételre 2021.05.05. Lejárt pályázatok, Erasmus pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Oktatási pályázatok, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Tempus Közalapítvány Pályázati felhívás az Erasmus+ programban részt vevő szervezetek számára a program céljainak és prioritásainak hatékonyabb megvalósulását szolgáló tréning programokon (partnerkereső szemináriumok, tanulmányutak, tematikus szemináriumok, konferenciák és egyéb nemzetközi támogató rendezvények) való részvételre. Részletek: Pályázat az Erasmus+ programban részt vevő szervezeteknek tréning programokon való részvételre
Pályázat a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése céljából 2021.05.04. Lejárt pályázatok, Agrárminisztérium, Energetikai pályázatok, Európai uniós pályázatok, Gazdasági pályázatok, Innovációs pályázatok, KKV pályázatok, Megújuló energetikai pályázatok, Mezőgazdasági pályázatok, Pályázatok egyéni vállalkozóknak, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Széchenyi 2020 pályázatok, Vidékfejlesztési Program Pályázati felhívás a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére, a mezőgazdasági termelők mezőgazdasági üzemeinek gazdasági teljesítmény növelésének, szerkezet átalakításának és modernizáció ösztönzésének, illetve a mezőgazdasági vízfelhasználás hatékonysága fokozásának megvalósítása céljából. Támogatható tevékenységek: Öntözőberendezések vízellátását biztosító vízvisszatartás létesítményeinek támogatása; Természetes szűrőmezők kialakítása; Mezőgazdasági területekhez kapcsolódó meliorált utak kialakítása; Meglévő öntözőberendezések vízfelhasználás hatékonyságának javítása, valamint öntözési infrastruktúra és kapcsolódó műtárgyainak fejlesztése, rekonstrukciója; Új öntözőberendezések beszerzése, illetve új öntözővíz-szolgáltató művek létrehozása; Öntözőberendezések energiafelhasználás hatékonyságának javítása. A támogatás összege legfeljebb 2 milliárd Ft. Részletek: Pályázat a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése céljából
Pályázat sporttechnológiai vállalkozásoknak nemzetközi piaci felkészítésre 2021.04.30. Lejárt pályázatok, Innovációs pályázatok, KKV pályázatok, Pályázatok egyéni vállalkozóknak, Pályázatok kezdő vállalkozóknak, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Sportpályázatok, Startup pályázatok, Vállalkozásfejlesztési pályázatok Pályázati felhívás sporttechnológiai startupok számára nemzetközi piaci felkészítésük támogatására, a külföldön is versenyképes cégek exportjának ösztönzése céljából. A program támogatja a hazai technológiai fejlesztések, innovációk, valamint a magyar sportközösség és a nemzetközi szinten is sikeres sportolók, illetve a magyar külképviseleti hálózatok együttműködését. Részletek: Pályázat sporttechnológiai vállalkozásoknak nemzetközi piaci felkészítésre
Európai Uniós pályázat szervezeteknek szolidaritási projektek végrehajtásának támogatására 2021.04.23. Lejárt pályázatok, Európai Bizottság, Európai Szolidaritási Testület, Európai uniós pályázatok, Ifjúsági pályázatok, Mobilitási pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Pályázatok társas vállalkozásoknak Pályázati felhívás a különféle közösségeket és a társadalom egészét szolgáló szolidaritási projektek végrehajtásának támogatására. A projekteket legalább öt fiatal által alkotott csoport valósíthatja meg, azzal a céllal, hogy közösségükben a legfontosabb kihívásokra reagáljanak. A támogatás összege legfeljebb 500 EUR/hó. Részletek: Európai Uniós pályázat szervezeteknek szolidaritási projektek végrehajtásának támogatására
Európai uniós pályázat szervezeteknek, önkéntes projektek végrehajtásának támogatására 2021.04.21. Lejárt pályázatok, Európai Bizottság, Európai Szolidaritási Testület, Európai uniós pályázatok, KKV pályázatok, Mobilitási pályázatok, Nemzetközi pályázatok, Önkéntesség pályázatok, Pályázatok társas vállalkozásoknak, Rendezvény pályázatok Pályázati felhívás önkéntességi minőségi védjeggyel vagy Erasmus+ önkéntességi akkreditációval rendelkező szervezetek számára a különféle közösségeket és a társadalom egészét szolgáló önkéntes projektek végrehajtásának támogatására. A pályázati kiírás részletei részben magyar, részben angol nyelven érhetőek el. Részletek: Európai uniós pályázat szervezeteknek, önkéntes projektek végrehajtásának támogatására